A fésűkagylók szemei távcsőként működnek

A fésűkagylók egyszerű teremtményeknek tűnhetnek, azonban ennek a tenger gyümölcsei különlegességnek valójában 200 szeme van, amik úgy működnek mint egy távcső, élő szövetek által alkotott tükrökkel fókuszálják a fényt.

A legtöbb élőlény szemeinek lencsékre van szüksége, hogy képes legyen a fény fókuszálására, azonban a fésűkagylók szemeinek belsejében konkáv tükrök foglalnak helyet.

Már a 60-as években rájöttek arra, hogy ezek a kagylók úgy látnak, hogy a fényt ezekkel a tükrökkel verik vissza a felettük elhelyezkedő retinájukba, hasonlóan több mélytengeri halfajhoz.

Azonban most egy új módszert találtak rá, hogy mélyebbre hatóan is megvizsgálják ezeket a tükröket, egy mikroszkóp segítségével, ami olyan gyorsan képes lefagyasztani a mintákat, hogy azok nem dehidratálódnak és az alakjukat sem vesztik el.

Az eredmények mozaik szerű apró tükrökről és kristályokról számolnak be, amik gondosan elrendezve foglalnak helyet az állatok szemeiben, amik külső szélén – a köpönyegen – helyezkednek el.

Minden tükör rétegelt, ezzel különböző hullámhosszú fényt képesek visszaverni, amivel térbeli képet kapnak a környezetükről és mivel a tükrök mozaik szerűen helyezkednek el ezért a kutatók szerint minimális rajtuk a felületi hiba, aminek köszönhetően az állatok tisztább képet látnak. Ezen felül az állatok dupla rétegű retinája képes különállóan képet alkotni a perifériás és központi látómezőkről.

Még így is nehéz elképzelni, hogyan néz ki a világ a fésűkagylók számára, a tudósok szerint ez a kiforrott perifériás látás segít a kagylónak hogy jobban irányítsa a mozgását és lehetővé teszi számára, hogy könnyen meghatározza mi mozog és mi mozdulatlan körülötte.

A felfedezés megmutatja, hogy a fésűkagylók látó szervrendszere milyen rendkívüli módon fejlett és a tudósok szerint új biológia által inspirált optikai berendezések és szenzorok kifejlesztését is elősegítheti.

Forrás: science.sciencemag.org | Kép: Dan-Eric Nilsson, Lund University

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.