A génmódosítást nem lenne szabad a saját feljavításunkra használni

Egy új jelentés szerzői szerint, a génterápiánál alkalmazott technikát, amit már a gyógyászatban használnak, nem lenne szabad az embriók módosítására vagy olyan változások létrehozására felhasználni, amik generációkon is átívelnek.

Az ilyen fokú génmódosítás azonban elérhetővé válhat a jövőben, megfelelő szabályozás és állami jóváhagyás mellet, vonja le a következtetést a jelentés, amit 22 kutató, jogász és etikus fogalmazott meg.

A génterápia egyáltalán nem számít újnak, de a CRISPR Cas-9 technika kifejlesztése lényegesen megkönnyítette a genom megváltoztatását. A technika segítségével a kutatók kiválaszthatják a DNS egy részét és géneket adhatnak hozzá vagy távolíthatnak el belőle – mindkettő mód felhasználható kutatási és betegségek kezelésére.

Természetesen a génmódosítás nem veszélytelen. Megvan rá az esély például hogy a terápia “mellélő” és más géneket változtat meg a kívántnál. A veszély többek között a gyógyítani kívánt betegségtől és a használt terápiától függ, és a szabályokat hozóknak esetről esetre kell mérlegelniük a veszélyeket és a lehetséges előnyöket.

Megtervezett gyerekek

A veszélyek még nagyobbak ha a csíravonal módosításáról van szó. A tévesen módosított gének mellet megvan rá az esély, hogy egy embrió módosításánál a változások csak a sejtjeik egy részében valósulnak meg.

“Ez az egyik leggyakrabban előjövő probléma az egérkísérleteknél,” mondta Robin Lovell-Badge, a jelentés társszerzője.

Lovell-Badge és munkatársai arra jutottak, hogy a csíravonal módosítása is lehetséges lehet majd az embereknél, de még sokkal több kutatásra van szükség, hogy a veszély esélye elég alacsony legyen az előnyökkel szemben. Ezután még a közvéleményt is meg kell nyerniük maguknak és a vizsgálatokat rendkívül szigorú felügyelet alatt kell véghezvinniük.

A jelentés emellett nem támogatja az emberek szükségtelen feljavítását és a “megtervezett gyerekek” létrehozását.

“Ez rengeteg embert aggaszt, mivel tisztességtelennek tűnhet,” mondta Lovell-Badge. “Ez olyan mintha doppingszerekhez vagy csaláshoz folyamodnának.”

Viszont a határ kezelés és feljavítás között nem teljesen tisztázott. Ha például csökkenteni tudnánk egy személy koleszterinjét, mi lenne az a szint, ami ezt indokolttá tenné? Illetve a feljavítások néhány megjelenési formája lehet, hogy teljesen elfogadottá válhat Lovell-Badge szerint.

“Lehetséges hogy meg kell majd változtatnunk a fiziológiánkat, hogy képesek legyünk elviselni a klímaváltozást, de ez csupán csak egy spekuláció,” mondta “Nem azt mondjuk hogy soha ne csináljunk ilyet – csak, hogy most ne.”

Arra alapozva amit jelenleg tudunk az egészségről és a génekről, lehetséges, hogy például megnövelhetővé válhat izomtömeg, a génmódosítás segítségével. De más jellemzők – mint az intelligencia – több száz vagy ezer gén összjátékából adódnak össze, ezért ezeknek a feljavítása jelenleg nem megvalósítható.

Forrás: newscientist.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás