A pókok optikai trükköt használnak az éjszakai molyok elkapására

A Psechrus clavis pókok hálójukat úgy szövik, hogy egy vizuális hatásnak köszönhetően magára vonzza az éjszakai rovarokat, ezzel csapdába ejtve őket. Ezt a csapda-csali kettős funkciót eddig még egy éjszakai póknál sem figyelték meg.

A Psechrus clavis pók élőhelye az ázsiai szubtrópusi erdők földközeli és középső része. A pók a hálóját a fák tövéhez közeli árnyékos helyen szövi meg, nagy horizontális kiterjedéssel.

I-Min Tso, a Tunghai Egyetemről, munkatársaival észrevette, hogy a pók fonala fényvisszaverő, így a hálót éjszakai is látják a rovarok.

Hogy kiderítsék ennek a visszatükröző képességnek milyen hatása van – pozitív vagy negatív – az elkapott éjszakai rovarok szempontjából, a tudósok eltávolították a pókokat 51 hálóból és szén porral beszórták a hálót, hogy ezzel csökkentsék a tükröződést.

A csapat azt találta hogy a kezeletlen pókhálók lényegesen több rovart vonzanak magukhoz mint a befeketítettek.

“A pókhálókat általában nem vesszük csalinak,” mondta Tso.

A csapat úgy gondolja, hogy a pókok fő prédái – a molyok – a fényes hálót összetéveszthetik a nyílt térrel az amúgy sötét erdőn belül. A molyokat pedig erősen vonzzák az ilyen fényes nyílt területek.

Ez a tanulmány nem az első azok között, amelyek arról számolnak be, hogy a pókok optikai trükköket vetnének be a hálószövésben. Néhányan sárga pigmenteket adnak a hálóikhoz, ezzel odavonzva a virágok pollenén élő rovarokat. Más pókok a saját testükkel verik vissza a fényt, így csalogatva magukhoz a prédájukat. Azonban az eddigi összes felfedezett ilyen vizuális trükk csak nappal működött. Ezért ez az első olyan eset, ahol egy pók az éjszaka folyamán is ki tudja használni a hálója vonzerejét.

“Ismerjük hogy a legtöbb éjszakai rovarnak, mint a molyok és a méhek, tökéletesen jó látása van a sötétben – az emberekkel ellentétben még a szineket is látják,” mondta Thomas White, a Macquarie Egyetemről. “Azonban valószínűleg a háló fényessége és nem pedig a színe az ami odavonzza a molyokat.”

Tso szerint hasonló csali stratégiákat más állatok is használhatnak, ezért a tudósok további kisérleteket szeretnének folytatni a terepen.

Forrás: elsevier.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás