A szén kora leáldozóban: Kína 103 erőművet zár be

Kína bejelentette, hogy több mint 100, még fejlesztés alatt álló szén erőművet zár be, ezek az erőművek ha teljesen elkészültek volna nagyjából 120 gigawatt (GW) szén elégetéséből származó elektromos kapacitással rendelkeztek volna.

Egy kis háttér, az USA teljes szén kapacitása 305 GW, ez a nagyméretű változás pedig lehetőséget ad rá, hogy Kína tovább fejlessze a megújuló, tiszta energiaforrásait.

Annak ellenére hogy rengeteg szó esik a kínai környezetszennyezés problémájáról, mégsem ez volt az indok az erőművek megszüntetése mögött, hanem az hogy az ország a kilátások szerint szükségtelenül magas kapacitást jelentene az erőművek üzembe helyezése.

Az eredeti öt éves terv, 1100 Gw-os szénalapú kapacaitást tűzött ki célul 2020 ig – ez egy jelentős növekedés lett volna a jelenlegi 920 GW-hoz képest.

Ha mind a 103 erőművet befejezték volna, a kapacitás 1250 GW-ot ért volna el, ezzel szükségtelenül nagymértékű szén energia többlethez juttatva Kínát.

Az ország Nemzeti Energia Hivatala új irányelvet adott ki ezen a héten, ami a tavaly 18 létesítmény mellet további 85 erőmű építését és tervezését állítja le.

A 103 megszüntetett erőmű 13 kínai provinciában épült és az értékük eléri a 430 milliárd yuant (62 milliárd dollárt). A 120 GW kapacitásból 54 GW-ot már épülő erőművek adtak volna.

Ekkora infrastruktúra felfüggesztés biztos rossz hatással lesz Kína gazdaságára, de a jövőben rengeteg fölösleges energiatermelés sem lenne rá jobb hatással.

Mindenesetre a környezetvédelmi csoportok üdvözlik a döntést, amivel tovább csökken a Föld legszennyezőbb fosszilis tüzelőanyagának a használata.

„Éppen épülő projektek leállítása drágának és pazarlónak tűnhet, de még több pénzt költeni ezekre a szükségtelen erőművekre még inkább az,” nyilatkozta a Greenpeace.

Amíg Kína már többször került a tűz közelébe a szénkibocsátás kapcsán, és az ottani környezetszennyezési katasztrófákkal is felhívta magára a figyelmet, az ország mégis a világ legnagyobb befektetője a megújuló energiaforrásokba.

Kína nyilvánvalóan nem fog teljesen felhagyni a szén használatával, azonban 2015-ben mégis az egész világ megújuló energia kapacitás növekedésének a 40 %-át tette ki Kína egyedül– ami több mint 20 000 új szélturbinát jelentett csak ebben az évben.

„A legfontosabb dolog az hogy, még igen hosszú út áll Kína előtt, de már most is hosszú utat tettek meg” mondta Lauri Myllyvirta a Greenpeace kutatója a The New York Times-nak.

Sokan úgy vélekednek hogy a szén infrastruktúra hátrahagyását célzó nemzeti irányelv kiadásánál sokkal nehezebb lesz azt bizonyos provinciákban életbe léptetni.

Lin Boqiang, a Kínai Xiamen Egyetem energia irányelv kutatója, szerint a helyi ellenállások leküzdése lesz a legnagyobb feladat, mivel a projektek megállítása és felszámolása több milliárdba kerülhet és a rengeteg rajtuk dolgozó munkás munkahelyének elvesztését is okozhatja.

„A projektek közül több, már 10 éve folyamatosan épül, és most jön egy parancs, hogy hagyják abba” mondta Lin.

„Nem lesz könnyű feladat meggyőzni a helyi közigazgatást, hogy csak úgy feladják őket.”

Forráswww.sciencealert.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.