A tea epigenetikai változásokat okoz a nőknél

Az epigenetikai változások olyan kémiai módosítások, melyek be vagy ki kapcsolják a génjeinket. Az Uppsala Egyetem új tanulmányában, a kutatók megmutatták, hogy a tea fogyasztás a nőknél bizonyos epigenetikai változásokkal jár együtt, azoknál a géneknél, amikről ismert hogy kapcsolatban vannak a rákkal és az ösztrogén metabolizmussal.

Az már ismert, hogy a környezetünk, az életstílusunk, mint az ételválasztásunk, dohányzás és a bizonyos vegyületeknek való kitétel, mind vezethet epigenetikai változásokhoz. A jelenlegi tanulmányban a kutatók azt vizsgálták egy európai kollaborációval, hogy a kávé és a tea fogyasztás vezet e ilyen változásokhoz.

Már korábbi tanulmányokból sejthető volt hogy mind a kávé mind pedig a tea fontos szerepet játszik a betegségek kockázatának modulálásában, azzal hogy elnyomja a daganatok fejlődését, csökkenti a gyulladásokat és az ösztrogén metabolizmusra is hatást gyakorol – ezeket epigenetikai változásokkal érheti el.

Az eredmények szerint a teafogyasztás epigenetikai változásokat okoz, azonban csak a nőknél. Meglepő módon a változásban érintet gének szerepet játszanak a rák és az ösztrogén metabolizmusában.

“Korábbi kutatásokból kiderül hogy a tea fogyasztás csökkenti az ösztrogént, ami kiemel egy lehetséges különbséget a férfiak és a nők teára adott biológiai válaszára. A nők több teát is isznak a férfiaknál,” mondta Weronica Ek, a kutatás vezetője.

A tanulmány a kávé esetében nem talált epigenetikus változásokat az egyik nem esetében sem.

Az eredményekből kiderül hogy a tea farmakológiailag aktív részecskéi szerepet játszanak a rák és az ösztrogén metabolizmusában, azonban a kutatás azt nem mutatja meg hogy egészséges e teát inni és a kutatók szerint további kutatásra van szükség hogy eldönthessék ezek az epigenetikai változások pozitívak e ránk nézve.

Forrás: academic.oup.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás