Az idő nyila egy relatív koncepció nem pedig egy abszolút

Egy nemzetközi kutatócsapat kísérlete megmutatta, hogy az idő nyila egy relatív koncepció és nem egy abszolút. A csapat a felfedezésről megjelenő tanulmányban kifejti, hogy milyen kísérletekkel jutottak erre a következtetésre és hogy az eredmény miért nem mond ellent a termodinamika második törvényének.

A termodinamika második törvénye szerint az entrópia az idő múlásával növekszik, ami miatt a körülöttünk lévő világ kibontakozik az idő előrehaladtával. Azonban a törvény arra is magyarázatot ad, hogy a meleg tea miért hűl ki, ahelyett hogy tovább melegedne. Az új kutatásban a tudósok egy kivételt találtak a szabály alól, aminek működése nem szegi meg a fizikai törvényeit, ahogy azokat leírták.

Sokat hallani mostanában az összefonódott részecskékről, ahogy világszerte rengeteg kutatócsapat igyekszik különböző célokra felhasználni őket. Azonban van egy kevésbé ismert tulajdonsága is ezeknek a részecskéknek. A részecskék korrelációja, ami olyan kapcsolatot jelent közöttük, ami nem észlelhető a nagy méretű világban.

Mint ahogy az összefonódott, úgy a korrelált részecskék között is végbemegy információ megosztás, azonban a kapcsolatuk nem olyan erős. Az új kísérletben a kutatók ezt a tulajdonságot használták arra, hogy megváltoztassák az idő nyilának irányát.

A kísérletben a kloroform molekula két atomjának – szén és hidrogén – atommagjainak hőmérsékletét változtatták úgy, hogy az magasabb volt a hidrogén magjában mint a szénében. A kutatók ezután megfigyelték hogy a hő merre folyik.

Az eredmények azt mutatták hogy amíg az atomok nem voltak korrelált állapotban, addig a hőátadás normális módon történt – a melegebb hidrogéntől a hidegebb szén irányába. Azonban amikor a korreláltá váltak, a hő vissza fordult – a melegebb atommag még melegebbé, amíg a hidegebb egyre hidegebbé vált. A kutatók szerint ez azért nem szegi meg a termodinamika második törvényét mivel az nem feltételezi, hogy kapcsolat lenne a részecskék között.

Forrás: arxiv.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.