Az öreg vér megfiatalítható és akár az öregedéssel is megküzdhet

A fiatalok vére úgy néz ki rendelkezik valamilyen gyógyító hatással; de mégis hogyan használhatjuk fel ezt a tudást donorok nélkül? Egy új fehérje felfedezése – ami fiatalon tartja a sejteket – segíthet.

A fiatal vérnek ez a megújító tulajdonsága azoknál a morbid kísérleteknél került elő, ahol egy fiatal és egy öreg egeret vartak össze hogy egy keringési rendszeren osztozzanak. Az öregebb egér egészségi állapota javult, viszont a fiatalé romlásnak indult. Azóta más állatkísérletek is megmutatták hogy a fiatal vagy öreg vér befecskendezése ehhez hasonló hatásokkal bírhat.

Ez akár embereknél is működhet. A fiatal vér már tesztek alatt áll az Alzheimer kór kezelésére, ahol is a öreg egerekbe emberi tizenévesek vérét juttatják, és eddig úgy tűnik ez a kezelés javítja a mentális és fizikai aktivitásukat is.

“Úgy gondoljuk hogy a gyógyszer javítja az öregedés jeleit és megerősíti az immunrendszert az időseknél.”

Ezeknél a tanulmányoknál fiatalok vérét használták: ami ha az öregedéssel kialakuló betegségek elsődleges kezelési módjává válik, egyre nehezebb lesz majd megfelelő mennyiségű donort, találni hogy kielégítse az igényt.

A vérünkben lévő őssejtek egy alternatív megközelítést eredményezhetnek. A vörös és fehér vérsejtjeink őssejtekből jönnek létre, amiket a csontvelőben lévő “anya” őssejtek állítanak elő. De ahogy öregszünk ezeknek az anya őssejteknek a száma egyre csökken. A világ egyik legöregebb nőjének látszólag csak kettő maradt a vérében a 115 éves korában bekövetkezett halálakor.

Az anya őssejtek csökkenése miatt az embereknek egyre kevesebb vörös és fehérvérsejt jut – amiket B és T limfocitának neveznek. Ez a csökkenés vérszegénységet és legyengült immunrendszert eredményezhet.

“Általában az öregek immunrendszere nincs felkészülve egy komolyabb fertőzésre,” mondta Hartmut Geiger, az Ulm Egyetemről.

Amikor Geiger és csapata vizsgálni kezdte a csontvelőt arra jutottak, hogy az öregebb állatoknál egy fehérje, az oszteopontin, szintje jelentősen alacsonyabb. Hogy megvizsgálják a fehérje hatását a vér őssejtekre, a csapat őssejteket juttatott egy egérbe amiből hiányzott az oszteopontin és azt találta hogy a sejtek rohamos ütemben öregedni kezdtek.

Amikor viszont az öregebb sejteket egy petri csészén összekeverik az oszteopontinnal, a fehérje aktiválódik és úgy folytatják a fehérvérsejtek termelését mint fiatal korukban. Ez azt jelentheti hogy oszteopontin hatására az őssejtek ismét fiatalként viselkednek.

“Ha ezt át tudjuk alakítani egy kezeléssé, akkor az öreg vért meg tudjuk majd fiatalítani,” mondta Geiger.

“Ez nagyon izgalmas,” mondta Hanadie Yousef a Stanford Egyetemről. “De még további kutatásra van szükség hogy ez a megközelítés képes e az egész vérháztartást megújítására.”

Eddig a legtöbb vért használó megfiatalító eljárás a vérplazmára fókuszál, ami a vér folyékony összetevője, mivel úgy gondolják hogy az tartalmaz olyan oldott részecskéket, amik segíthetnek a fiatalság fenntartásában. Ezzel szemben Geiger úgy gondolja, hogy a vérben lévő sejtek  lehetnek kulcsfontosságúak, mivel azok a test többi szövetébe is át tudnak jutni.

Szív egészség

“Mind az oldott részecskék mind pedig a vér sejtek fontosak lehetnek,” mondta Yousef. “Amíg a befecskendezett fiatal plazma megfiatalítja az öreg állatokat, a kezelésnek még sincs akkora hatása mint amikor a fiatal és az öreg állat ugyanazt a keringési rendszert használja.”

Geiger csapata most épp egy gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, ami tartalmazni fogja az oszteopontint és egy másik aktiváló fehérjét, hogy rábiírja a vér őssejteket hogy fiatalosan viselkedjenek.

Ezeknek a gyógyszerknek egyéb előnyei is lehetnek a fertőzések és a vérszegénység leküzdése mellet. A csapat úgy gondolja hogy a fehérje az anya őssejtek számát is meg fogja emelni, és ezeknek a sejteknek az alacsony száma szívbetegséghez vezethet, így a kezelés ennek a kialakulását is megelőzheti.

“Az oszteopontint emellett más korhoz köthető vér rendellenességek kezelésében is felhasználhatják majd, mint amilyen a myelodysplasias, amit működésképtelen sejtek okoznak,” mondta Martin Pera, a Jackson Laborból. “Elképzelhető hogy a csontvelő őssejtjeinek a megfiatalítása ezeken a betegségeken is segíthet.”

Forrás: newscientist.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.