Az űr megvakíthat, és végre rájöttek miért

Rejtélyes jelenség károsítja a Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak látását. Ez a jelenség kezelhetetlen rövidlátást okoz, ami akár hónapokig fennállhat még a Földre való visszatérés után is.

A probléma olyan súlyos, hogy az asztronauták több mint két harmada jelentette, hogy a látása romlott az űrben töltött idő alatt. A tudósok azt mondják végre meg van a probléma magyarázata – és a kilátásaink a Marsa való utazásra sokat romlottak emiatt.

„Senki nem bírta két évnél tovább ennek kitéve, és a látás lehetséges elvesztése is aggodalomra ad okot.” nyilatkozta Dorit Donoviel az Egyesült Államokbeli Nemzeti Űr Bio-orvostudományi Kutató Intézet-től a The Guardian lapnak. „Ez egy katasztrófa az asztronautáknak”

Korábban a NASA jelentette, hogy van valami, ami rendetlenkedik az asztronauták látásával, akár hosszú távú látás csökkenést is okozva.

Scott Kelly asztronauta, akit részben kiemelkedően jó látása miatt választottak arra, hogy ő legyen az első asztronauta, egy egész évet töltött az űrben és arról panaszkodik, hogy amióta hazajött, kénytelen olvasó szemüveget hordani.

John Phillips, aki 6 hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson még 2015-ben, szintén magával hozta a homályos látását a Földre. Későbbi vizsgálatok arra jutottak, hogy az űrben töltött idő alatt a látása 20/20-ról 20/100-ra romlott.

A NASA azt gyanította, hogy az állapot – amit ők vizuálisan károsító agyűri nyomás szindrómának neveztek, röviden VIIC (visual impairment inter cranial pressure syndrome) – a gravitáció hiányának a következménye.

A feltételezés az volt az űrállomás mikró-gravitációja megnöveli a nyomást az asztronauták fejében, ezzel azt okozva, hogy nagyjából 2 liter agyűri folyadék mozogjon az agyuk felé.

Azt mondták, hogy a nyomás a felelős az ellaposodó szemgolyókért és az optikai idegek gyulladásáért, amit a hazatérő asztronautáknál figyeltek meg.

A Földön a gravitáció a lábak felé húzza a testnedveket. Ez nem így történik az űrben és feltételezett, hogy a koponyában felgyűlő folyadék megnöveli a nyomást az agyban és a szem mögött.nyilatkozta Shyla Love a Washington Postnak.

Most a Miami-i Egyetem csapata arról számol be, hogy az első vizsgálatok nem erre utalnak és valójában valami más áll a probléma mögött.

A kutatók 7 asztronauta agyi-röntgen felvételeit hasonlították össze az űrállomáson töltött idő előttről és utánról, 9 másik asztronauta felvételeivel, akik csak egy rövid időt töltöttek az Egyesült Államok egyik űrrepülőjén, amit 2011-ben vontak ki a használatból.

A nagy különbség a két csoport között az, hogy a hosszú-távú asztronauták agyában lényegesen több volt a gerincvelői folyadék. A kutatók azt mondják ez és nem pedig az agyűri folyadék a látásvesztés oka.

Normális helyzetben a gerincvelői folyadéknak szerepe az agy és a gerinc párnázásában, a táplálék elosztásában és a fölösleges salak eltávolításában van szerepe.

Könnyen tud alkalmazkodni a változó nyomáshoz, amit a testünk akkor tapasztal, amikor leülünk vagy lefekszünk, de úgy tűnik, hogy a folyamatos mikró-gravitációban akadozni kezd.

A Földön a gerincvelői folyadék rendszer tökéletesen alkalmazkodik ezekhez a nyomásváltozásokhoz, de az űrben összezavarodik a testtartás váltáskor nem bekövetkező nyomásváltozás miattmondja Noam Alperi a csapat egyik tagja.

A nagy felbontása keringési és agyi MRI felvételek alapján, a csapat azt találta, hogy a hosszú-távú asztronautáknál sokkal több az agynál keringő gerincvelői folyadék – ami kifejezetten az optikai idegeknél sűrűsödik össze.

A kamrai gerincvelői folyadék mennyisége is lényegesen nagyobb, ami azt jelenti, hogy a folyadék azokban az agyi üregekben is felhalmozódik, ahol az anyag maga képződik.

Ez a kutatás ad először méréseken alapuló magyarázatot a gerincvelői folyadék elsődleges szerepére a vizuálisan károsító agyűri nyomás szindrómábanmondta Alperin.

Az eredményeket az Észak Amerikai Radiológiai Társaság éves találkozóján tették közzé, Chicagóban (a találkozó kivonata angolul). A kutatás még nem lett lektorálva, úgyhogy még várnunk kell arra, hogy egy független csapat is megismételje, a vizsgálatot mielőtt biztosak lennénk a válaszba.

Ha ez vagy a NASA eredeti feltevése beigazolódik, akkor az űrutazás egy nagy akadállyal áll szemben.

Nagyon kevés asztronauta töltött egy évnél több időt az űrben és a jelenlegi kilátások szerint a marsi út 18 hónap lenne.

Ez is csak akkor van így, ha odaérkezve rögtön vissza is indulnak az űrhajósok – szóval, ha a Mars kolonizálásában gondolkodunk, akkor a lehetséges vakság problémáját is figyelembe kell venni.

Pillanatnyilag a szindróma megakadályozására és a kezelésére sincs mód, és a hosszú űrutazás okozta potenciális agyi sérülések miatt Elon Musk figyelmeztetése, hogy az első marsi telepeseknek a halálra is fel kell készülniük, soha nem volt még ennyire tényszerű.

Forrás: www.sciencealert.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

7 hozzászólás

  1. pedig még jelentkeztem is.. 🙂

    válasz küldése
  2. Két hejjesírási hibájig bírtam…
    :/

    válasz küldése
    • jogos 🙂 köszi, hogy jelezted.. javítottuk

      válasz küldése
      • Az baj, mert még mindig hemzseg a hibáktól…

        válasz küldése
  3. en is ruhellem ha egy oldal tele van hibakkal
    ugy latom meg eleg uj de tetszik

    válasz küldése

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: