Képes Észak-Korea megbénítani az USA elektromos hálózatát?

Nincs semmi probléma, ha az ember élvezi a sci-fi alkotásokat. A probléma ott kezdődik, amikor a történetek figyelmeztetéseit komoly tényként kezdjük el kezelni.

Az egyik ilyen téma az EMP (elektromágneses impulzus) támadások, amivel már Észak-Korea hetek óta riogatja az Egyesült Államokat, azzal fenyegetve hogy képesek megbénítani az USA elektromos hálózatát, tönkretenni az érzékeny elektronikai berendezéseket és ezek miatt akár társadalmi összeomlást is okozhatnak.

Azonban ez butaság, legalábbis James Woolsey CIA volt igazgatója szerint, a legveszélyesebb dolog amire az észak-koreai vezető Kim Jong-Un képes az egy nukleáris fegyver űrben történő felrobbantása.

Azt hogy a nukleáris robbanások hatása okozhat EMP-t, ami képes hatást gyakorolni az elektromos rendszerre, egy 1962 amerikai atomkísérlet – a Starfish Prime – igazolja. Az amerikaiak a kísérlet során azt igyekeztek kideríteni, hogy egy nagy magasságban felrobbantott atombomba képes-e olyan mértékű ionizációt kiváltani a légtérben, ami ártani képes a katonai berendezéseknek. A kilőtt rakéta 400 kilométeres magasságban robbant összesen 1,5 megatonna TNT-nek megfelelő erővel – ami 100-szor akkora mint a Nagasaki-ra ledobott bomba.

A kísérlet azonban csalódást okozott azoknak akik abban reménykedtek, hogy a hatás elég arra hogy a Szovjet radar és rádióhálózatot kiiktassák. A legnagyobb eredmény, amit a kísérlet elért az egy lenyűgöző vizuális hatás volt, amit a kísérletet távolból figyelők csak úgy írtak le hogy “az ég egy fényes baljóslatú zöld színt öltött“.

Az évek folyamán azonban a kísérlet hatásait egyre inkább felnagyították.

“A hatás meglepő módon egy pár millió négyzetkilométeren leoltotta az összes lámpát a Csendes Óceán közepén. Ez az EMP rádióállomásokat lőtt le, autókat állított meg, telefon rendszereket égetett el és káoszt okozott az epicentrumtól 1000 mérföldre lévő Hawaii szigeteken.” mondta az egyik szakértő az USA Kongresszusa előtt.

Azonban a helyzet nem ez volt. Az egyetlen vélt hatása, amit a földfelszínen tapasztaltak mindössze egy villanykörte kiégése Honolulu egyik utcáján – amit még mindig nem tisztázott hogy ténylegesen a robbantás okozott volna.

Ma a helyzet már megváltozott, az emberek sokkal jobban függenek az elektronikus eszközeiktől, amik elméleti szinten sebezhetőek lehetnek egy elektromágneses impulzusra. Azok akik az EMP “tudatosság” mellet szónokolnak azt mondják, hogy egy ilyen támadás következtében “repülők zuhannak le az égből, az autók megtorpannak az úttesteken, elektronikus rendszerek omlanak össze és az ételek is romlásnak indulnak”. Azonban ezeket az állításokat nem sok adat támasztja alá.

Egy az USA Kongresszusa által elrendelt vizsgálat alatt 55 járművet tettek ki az EMP hatásának laboratóriumi körülmények között. Még az elért legmagasabb hatás mellet is csak 6 járműnél volt szükség újraindításra, és a többi közül is csak párnál találtak apróbb elektromos hibákat mint néhány visszajelző fény villogása. Ezek az eredmények azt mutatják hogy nincs igazán okunk félni az EMP bevetésének veszélyétől.

Az elektromágneses impulzus egy ismert jelenség, azonban a sci-fi irodalom és pár erősen túlzó beszámoló hatására a fejekben nagyon felnagyította a lehetséges hatást. Egy atombomba felrobbantása egy városban – ha csak Hiroshima-ra és Nagasaki-ra – gondolunk már sokkal katasztrofálisabb hatásokat okozhat.

Forrás: empcommission.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás