Kiderült mi okozza az őrületet a hegyen

HP Lovecraft mára már egy megosztó figurává vált, azonban igaza lehetett abban, hogy ‘őrület van a hegyen‘. Tudósok most sikeresen elkülönítették azt a magassági betegségtől elkülönülő állapotot, ami ezt okozza.

Az állapot a magassági pszichózis nevet kapta és 7000 méter feletti magasságokban jelenik meg – tünetei gyakran szélsőséges hallucinációk formájában jelentkeznek. A betegségnek már eddig is jelentős mennyiségű dokumentált esete volt, azonban azokat még csak most különítették el a magassági betegségtől.

A betegség esetében gyakoriak a vizuális és hallási hallucinációk – mint amilyenek a nem létező mozgás vagy az emberi hangok hallása – és a betegség súlyosabb méreteket ölt, ha a hegymászó egyedül van. A mászók között az illúzió annyira gyakori, hogy már saját nevet is kapott – a Harmadik Ember faktor.

Ez úgy jelenik meg, hogy a hegymászó úgy érzi hogy valaki vele együtt mászik. Egy 1914-es feljegyzés szerint, a jelenség nem csak a hegymászókat sújtja mivel az Antarktiszon áthaladó Sir Ernest Shackleton is beszámolt róla.

Eddig azonban ezeket a hallucinációkat a magassági betegség súlyosabb eseteiként tartották számon – aminél az emberi test túl gyorsan emelkedik ahhoz, hogy hozzászokjon az alacsonyabb oxigénszinthez. A betegség tünetei lehetnek fejfájás, letargia, ügyetlenség, szédülés, rosszullét, álmatlanság, szemek vérzése és komoly esetekben az agyba és tüdőbe jutó testnedvek.

Eddig ezt az agyi ödémát tartották felelősnek mind a fizikai tünetekért – a szédülés, az egyensúlyvesztés és a fejvájások – és a hallucinációkért.

Azonban most az olasz Eurac Kutatóintézet és az ausztriai Innsbruck Orvosi Egyetem kutatócsapata szerint a hallucinációk függetlenek a többi tünettől.

A kutatók összesen 83 német nyelvű tudományos iratokból vett hegymászók által leírt pszichotikus epizódok tüneteit vizsgálták meg.

“A tanulmányunkban felfedeztük, hogy van egy tünetcsoport, ami tisztán pszichotikus,” mondta Hermann Brugger, Eurac Hegyi Sürgősségi Gyógyászati Intézet igazgatója.

“Vagyis, annak ellenére, hogy kapcsolatuk van a magassággal, nem tulajdoníthatóak a magassági agyi ödémának, sem pedig más természetes faktoroknak, mint a folyadék vesztés, fertőzések vagy természetes betegségek.”

A kutatók még nem ismerik pontosan a hallucinációkat kiváltó okokat, azonban az agy oxigénellátásának romlása és az agyi szövetek duzzanata fontos szerepet játszhat benne. A tudósok szerint az is elképzelhető hogy az egyedül vagy kis csapatban való lét egy ennyire kedvezőtlen környezetben is tényező lehet a hallucinációkban – ami így következetes lenne a Harmadik Ember más szituációkban való megjelenésével.

Amit viszont biztosra tudnak, hogy a tünetek a biztonságos magassághoz való visszatérés után eltűnnek és nem marad semmi hosszú távú hatásuk.

“Ez a felfedezés lehetővé tette számunkra, hogy áthatóbban vizsgáljuk meg az amúgy teljesen egészséges embereket sújtó átmeneti pszichózisokat. A vizsgálatnak fontos jelentősége lehet a skizofréniához hasonló pszichiátria betegségek pontosabb megértésében,” mondta Katharina Hüfner, a felfedezésről készült tanulmány társszerzője.

A felfedezés abban is segíthet, hogy a hegymászók már felkészültebben nézhessenek szembe a nagy magasság veszélyeivel és megfelelő stratégiát alkalmazzanak, ha felfedezik a magassági pszichózis tüneteit magukon vagy társaikon.

A kutatók a jövőben a laborban előidézett alacsony oxigén és légnyomás szint hatásait is meg akarják vizsgálni és nepáli orvosok bevonásával pontosabb képet szeretnének kapni a pszichózis előfordulásának gyakoriságáról, annak lehetséges veszélyeiről és kiváltó okairól.

Forrás: cambridge.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.