Magyar kutatók cáfolhatják meg a sötét energia létezését

A rejtélyes ‘sötét energia’ ami elképzelések szerint az univerzum 68 százalékát alkotja, az Eötvös Loránd Egyetem kutatója Rácz Gábor által vezetett magyar-amerikai csapat szerint lehet, hogy csak a képzelet szüleménye. A kutatók szerint az általánosan használt modellek nem veszik figyelembe az univerzum változó struktúráját. Viszont a csapat szerint ha ezt figyelembe vesszük a sötét energia eltűnik.

Az Univerzumunk nagyjából 13,8 milliárd éve jött létre az Ősrobbanás következtében és azóta is folyamatosan tágul. A Hubble törvény szerint a galaxisok távolodása arányos a tőlünk való távolságukkal. A csillagászok ezt a sebességet úgy állapítják meg, hogy a galaxisok spektrumvonalait vizsgálják, amik annál inkább vörös színűek minél gyorsabban távolodnak. Egy 20-as évekből származó felmérés szerint az egész univerzum tágul és az egész egy elenyészően kisméretű pontból indulhatott ki.

Későbbi kutatások arra jutottak hogy szükség van valamire e mozgás megmagyarázására, így született meg a láthatatlan ‘sötét anyag gondolat’. Egy későbbi törpe csillag felrobbanásának vizsgálata ahhoz a következtetéshez vezette a tudósokat, hogy a sötét energia akár a kozmosz 68%-át is alkothatja, a tágulást előrehajtva.

A magyar amerikai csapat új munkájában, megvizsgálják a sötét energia létezését és egy új alternatív magyarázattal szolgálnak. A csapat szerint az általános kozmológiai modellek túlzottan olyan becslésekhez ragaszkodnak, amik figyelmen kívül hagyják a világegyetem felépítését és úgy gondolják az anyagsűrűség mindenhol egyforma.

“Einstein általános relativitás elmélete az univerzum tágulásáról annyira összetett matematikailag, hogy több száz évig nem született megoldás a kozmikus szerkezet hatásait is figyelembe véve. A szupernovák megfigyeléséből már tudjuk, hogy az univerzum tágul, mégis Einstein egyenletében lévő becsléseket használjuk. Ezeknek pedig olyan mellékhatásai vannak mint a sötét energia szükségessége,” magyarázza  Dr. Dobos László, a tanulmány társszerzője.

A tudósok egy számítógépes szimuláció segítségével rekonstruálták az univerzum fejlődését egészen nagyméretű struktúrákig, a sötét anyag több millió részecskéje által keltett gravitációs hatás alapján. Az általánosan elfogadott modellekkel ellentétben, amiknél a tágulás egységes, a struktúra figyelembe vétele azt eredményezte, hogy a kozmosz bizonyos részei más ütemben tágultak. A tágulás átlaga azonban egybevág a megfigyelésekkel.

“Az általános relativitás elmélet alapvető ahhoz, hogy megértsük az univerzum fejlődését. Mi ezért nem is az érvényességét kérdőjelezzük meg hanem azt, hogy a megközelítő adatok használata helyes e. Az eredményeink azon a matematikai feltevésen alapulnak, hogy a tér különbözően tágulhat és megmutatják az anyag komplex elrendeződése milyen hatással lehet a tágulásra. Ezt a tényt korábban nem vették figyelembe pedig magyarázatot adhat a tágulás gyorsulására a sötét energia létezése nélkül is.”

Ha az elmélet igazolást nyer ez a modell új utat nyithat az univerzum vizsgálatában. Már több mint 20 éve folynak a viták arról hogy mi is a sötét energia valójában, és most a kutatók munkája újra lángra lobbanthatja a vitákat.

Forrás: arxiv.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

2 hozzászólás

  1. A cik iroja mintha keverne a sotet anyag es sotet energia mibenvoltat …

    válasz küldése
  2. Igen, észrevettük és javítottuk. Köszönjük, hogy jelezted!

    válasz küldése

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.