Matematikailag lehetséges lehet az időutazás

Egy pár komoly számítás után, az UBC kutatói előálltak a lehetséges időutazás matematikai modelljével.

Az időutazást vizsgáló tanulmányt Ben Tippett írta, aki az UBC-nél tanít és a szakterülete Einstein általános relativitás elmélete. A matematikai és fizikai tudását vegyítve előállt egy olyan formulával ami leírja az időutazás lehetséges módszerét.

“Az emberek úgy tekintenek az időutazásra mintha az csak fikció lenne,” mondta Tippett. “Úgy hisszük hogy nem megvalósítható csak azért mert senki nem csinálja, de matematikailag igenis lehetséges.”

 

“Egészen HG Wells 1885-ös Időgép című könyve óta álmodoznak az emberek az időutazásról – és tudósok is igyekeznek bizonyítani, vagy cáfolni a teóriát. 1915-ben Albert Einstein bejelentette a híres általános relativitás elméletét, ami szerint a gravitációs mezőket a tér és az idő szövetében keletkező torzulás okozza. Több mint 100 évvel később a LIGO Tudományos Együttműködés bejelentette, hogy sikeresen érzékelték a több milliárd fényévre lévő két fekete lyuk összeütközése által okozott gravitációs hullámokat, ezzel bebizonyítva Einstein elméletét.”

 

“A tér három dimenzióra való felosztása, egy ettől különálló, az időt jelentő dimenzióval, helytelen,” mondta Tippett. “A négy dimenziót egyszerre kell elképzeli, ahol a különböző irányok találkoznak, ahogy a tér-idő folytatódik, Einstein elméletével magyarázható az is, hogy a tér-idő görbülése okozza a bolygók ívelt pályáját.”

Egy “egyenes” tér-idő esetében a bolygók és a csillagok egyenes vonalban haladnának. Egy nagy tömegű csillag közelében a tér-idő geometriája meggörbül és ezért a közeli bolygók eredetileg egyenes pályája a csillag körüli ívelt pályává változik.

“A tér-idő felületén az idő irány is mutat hasonló görbüléseket. Bizonyítékaink vannak róla, hogy minél közelebb kerülünk egy fekete lyukhoz annál jobban lelassul az idő a számunkra,” mondta Tippett. “Az én időgép modellem a tér-idő görbülést úgy használja, hogy az utasok számára az időt egy körbe hajlítja. Ez a kör visz minket vissza az időben.”

Amíg matematikai összefüggésekkel lehetséges leírni egy ilyen típusú időutazás elméletét, még Tippett is kételkedik benne, hogy valaha lesz valaki aki képes lenne az elméletet gyakorlatba ültetni.

“HG Wells tette népszerűvé az ‘időgép’ kifejezést és azzal az elképzeléssel hagyta ott az embereket, hogy ehhez egy ‘gépre vagy különleges dobozra’ van szükség,” mondta Tippett. “Amíg matematikailag megvalósítható jelenleg még lehetetlen egy ilyen tér-idő gép elkészítése, mivel olyan anyagokra lenne szükségünk, melyekkel képesek lennénk a tér-idő jelenleg lehetetlennek tűnő módon történő meghajlítására, azonban eddig még nem találtuk meg őket.”

A kutatáshoz Tippett létrehozta a TARDIS (Traversable Acausal Retrograde Domain in Space-time) névre keresztelt matematikai modellt, amit ő úgy ír le, mint egy tér-idő buborékot, ami a tartalmát a térben és az időben előre vagy hátra képes mozgatni amint az egy hatalmas kör alakú útvonalat jár be. A buborék a tér-időben a fénysebességet meghaladó sebességgel haladna, amivel képes lenne visszautazni az időben.

“A tér-idő tanulmányozása mind nagyon érdekes, de nagyon problémás is. És egy vicces módja a matematika és a fizika felhasználásának,” mondta Tippett. “A tanulmányi területem szakértői már 1949 óta vizsgálják az idő gépek készítésének a lehetőségét, és az én kutatásom egy új módszert jelent erre.”

Forrás: iopscience.iop.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás