Miért vagyunk egyre magányosabbak?

Az Általános Szociális Felmérés szerint, azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nincsenek közeli barátaik, a háromszorosára emelkedett 1985 óta. A felmérésben résztvevők negyedénél volt nulla a megbízható barátok száma. Hasonló módon, azoknak a száma is 3-ról 2-re csökkent, akikkel az emberek úgy érzik, beszélhetnek “fontos dolgokról”.

Rejtélyes módon a magányosság az Y Generáció körében volt leginkább szembetűnő, és ennek két magyarázatát látjuk.

Először is, a magányosság fertőző. Egy 2009-es kutatás alapján, melyben 5000 ember és a gyermekeik adatait gyűjtötték össze 1948-tól, azt találták, hogy a résztvevők 52 százalékkal valószínűbben voltak magányosak, ha valaki más is a közvetlen közelükben (barátok, szomszédok, munkatársak vagy családtagok) magányos volt. Így az eredetileg nem magányos emberek is magányossá váltak a környezetük miatt.

Miért van ez így? A magányos emberek sokkal kevésbé fogékonyak a pozitív szociális hatásokra, mint amilyen mások figyelme vagy elkötelezettsége, ezért idő előtt visszahúzódnak – a legtöbb esetben jóval azelőtt, hogy tényleg szociálisan izolálttá válnának. Ez a megmagyarázhatatlan visszahúzódás miatt, a közeli kapcsolataik is magányosnak tűnhetnek. A magányos emberek ezen felül “kevésbé megbízhatóak, és sokkal ellenségesebb módon reagálnak“, ami még jobban hozzájárulhat a szociális szálak elszakadásához és a magány terjedéséhez.

Ezért van az, amit Dr. Nicholas Christakis mondott, hogy mindössze egy magányos ember “destabilizálhat egy teljes szociális hálót“, mint ahogyan egy foszló szál is tönkretehet egy pulóvert:

“Ha magányos vagy, terjeszted is a magányt, ezáltal elvágod a kötelékeidet másokkal vagy ők teszik meg veled. Ezzel viszont már rájuk is hatással voltál, és a folyamat velük folytatódik tovább. A magánynak ez a zuhataga akár egy teljes szociális háló széteséséhez is vezethet.”

Mint ahogy más fertőzések is, a magány sem tesz jót senkinek. A magányos serdülők sokkal nagyobb szociális stressznek vannak kitéve, mint társaik. Ezen felül a testükben megnő az Epstein-Barr vírus (herpeszvírus) elleni antitestek száma is. A magányos nők sokkal éhesebbek az átlagnál. Végül pedig a magány 26%-kal emeli meg a halál kockázatát, és megkétszerezi az esélyét, hogy a halál szívelégtelenség miatt következzen be.

De ha a magány fertőző, akkor miért csak most jelentkezik ez a probléma?

A második ok, a Y Generáció magányára, az internet terjedése. Nem véletlen hogy a két évvel az Apple első személyi számítógépének piacra kerülése után a magány meredeken emelkedni kezdett, pedig a Világ Méretű Hálóra még 5 évet várni kellett.

Ironikus módon, az internetet épp arra használjuk, hogy enyhítse a magányunkat. A szociális kapcsolatokhoz már nincs szükség autóra, telefon hívásokra vagy tervekre – csupán egy kattintásra. Úgy néz ki ez működik is: A World of Warcraft játékosai sokkal kevesebb szociális feszültséget és magányt éreznek, amikor épp játszanak, mint a valódi világban. Az internet átmenetileg megemeli a szociális elégedettséget, ezért az emberek egyre hajlamosabbak az internetbe temetkezni ha depressziósak, feszültek vagy kitaszítottnak érzik magukat.

Azonban az internet végül a teljes izolációnkhoz vezethet, túltéve a megmaradt kapcsolatainkon. Robert Putnam, híres 2000-es könyve a Bowling Egyedül óta, a közösségek és a civil társadalom szétesése csak rosszabb lett. Ma már egyedül menni egy bowling pályára, ami Putman központi szimbóluma volt a “társadalmi tőke hiányának“, határozottan szociálisnak számít. Ehelyett mi online “bowlingozunk”.

Egy további ok amiért az internet magányossá tesz minket, hogy megpróbáljuk a valódi kapcsolatainkat online kapcsolatokra váltani. Annak ellenére, hogy a virtuális érintkezés másokkal átmenetileg jó érzést válthat ki belőlünk, ezek a kapcsolatok általában felületesek és végső soron nem kielégítőek.

A túlzott internet használat megemeli a magányérzetünket is, mivel elvon minket a valódi világtól. A magányos emberek arra használják az internetet hogy “teljesen berántsák magukat” – ami egy olyan állapot, ami időt és energiát vesz el, amit más szociális tevékenységekre is használhatnának.

Ami a társadalmi izolációt még tovább súlyosbítja, az a magányos társaink kiközösítése. Egy híres 1965-ös kutatás számol be arról, hogy ha a majmokat egyedül egy izolációs kamrába zárják (“a kétségbeesés bugyra”) és csak hónapokkal később engedik vissza őket a többi majomhoz, a kamrából érkező majmot elkerülik és kizárják. A Framingham tanulmány szerint ez a hatás az embereknél is megfigyelhető, így “a szociális kitaszítottság érzete tényleges kitaszítottsághoz vezethet,“.

Minél izoláltabbakká válunk, annál inkább visszavonulunk a virtuális menedékünkre a magány elől. Ez kifejezetten igaz az Y Generációra, akik már a technológiával karöltve nőttek fel és a szabadúszókra is, akik egyedül dolgoznak.

1970-es vitatott könyvében, A Hajsza a Magány Után-ban, Phillip Slater megalkotta a “Toalett Feltevést”: miszerint abba hiszünk, hogy a nem kívánt érzelmeink és kapcsolataink “egyszerűen eltűnnek ha figyelmen kívül hagyjuk őket,”

Forrás: forbes.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás