A B6 vitamin segíthet visszaidézni az álmainkat

Az Adelaide Egyetem új kutatása szerint a B6 vitamin segíthet abban, hogy az emberek vissza tudják idézni az álmaikat. A tanulmányban 100 önkéntes vett részt, akik öt egymást követő napon nagy mennyiségű B6 vitamint vettek be lefekvés előtt.

“Az eredményeink azt mutatják, hogy a B6 vitamin javítja az emberek képességét az álmaikra való emlékezésben, szemben a placebóval,” mondta Denholm Aspy, a kutatás vezetője. “A B6 vitamin nem volt hatással az álmaik élénkségére, bizarrságára vagy a színeire és az alvás más aspektusaira sem.

“Ez az első eset, hogy a B6 és más B vitaminok álmokra gyakorolt hatását egy ilyen nagy és változatos embercsoporton vizsgálták volna.”

A randomizált, kettős vak, placebo kontrollált kutatásban a résztvevők egy része 240 mg B6 vitamint a másik részük hasonló súlyú és megjelenésű placebót kapott, amit közvetlen lefekvés előtt kellett bevenniük. A kísérlet előtt a résztvevők jelentős része arról számolt be, hogy csak nagyon ritka esetekben tudják visszaidézni álmaikat, azonban a kutatás végére ez drasztikusan javult.

“Az idő előrehaladtával az álmaim egyre tisztábbá és tisztábbá váltak, ahogy a felidézésük is könnyebb volt. És a nap előrehaladtával nem vesztek el foszlányok belőlük,” mondta az egyik résztvevő a kísérletet követően. Mások úgy írták le a változást, hogy “az álmaim valósabbá váltak és alig vártam, hogy lefeküdjek és álmodjam.”

“Egy átlag ember az életének 6 évét tölti álmodással. Ha éberekké tudunk válni és képesek vagyunk irányítani az álmainkat, akkor tevékenyebben tudjuk kihasználni az álmodással töltött időt,” mondta Aspy. “Az ébren álmodásnak, melynél tudatában vagyunk annak hogy álmodunk, rengeteg előnye lehet. Például lehetséges lehet, hogy az éber álmodás felhasználásával leküzdjük a rémálmainkat, kezeljük fóbiáinkat, kreatívan oldjunk meg problémákat, javítsunk a motoros képességeinken és a fizikai traumából történő rehabilitációnkat is segítheti.”

“Ahhoz, hogy képesek legyünk ébren álmodni, nagyon fontos, hogy gyakran vissza tudjuk idézni az álmainkat. Ez a tanulmány szerint a B6 vitamin lehet az egyik módszer, ami segíti az embereket az éber álmodásban.”

A B6 vitamin természetes formájában gabonafélékben, hüvelyesekben, gyümölcsökben – például banán -, zöldségekben – például spenót és burgonya -, tejben, sajtokban, tojásokban, vörös húsokban, májban és több halban is megtalálható.

A jövőben a kutatók szeretnék azt is kideríteni, hogy a vitamin hatása függ e – és ha igen milyen mértékben – attól hogy mennyit vesznek az étrendjükhöz viszonyítva – ami természetes módon is tartalmaz a vitaminból. Hogyha a vitamin csak azoknál igazán hatásos, akik alapvetően kevés B6 vitaminhoz jutnak az étrendünkből kifolyólag, akkor valószínűleg a vitamin szedésének hatásai az idő előrehaladtával csökkenni fognak.

Forrás: journals.sagepub.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.