Kategóriák Egészség

A CRISPR lehet a vírusok elleni küzdelem új fegyvere

A Föld leggyakoribb és leghalálosabb emberi kórokozói is RNS alapú vírusok – például Ebola, Zika és a influenza – viszont sokuk kezelésére nem létezik elfogadott módszer. Most az MIT és a Harvar közreműködésével egy olyan CRISPR RNS vágó enzim fajtát fejlesztettek ki, ami úgy programozható, hogy csak az emberi sejtekben lévő RNS vírusokat kutassa fel és pusztítsa el.

A kutatók már korábban is használták a Cas13 enzimet a vírusok, a baktériumok és más célpontok kimutatására az emberi sejtekben. Azonban a mostani kutatás az első, ami ennél egy lépéssel tovább megy és egyenesen a vírusok kiirtását célozza meg.

Ezzel a CARVER (Cas13-Assisted Restriction of Viral Expression and Readout) egy olyan rendszert alkot, ami egy lépésben diagnosztizáláshoz és a betegség kezeléséhez is fel lehet használni.

A kutatók elmondása szerint ez a módszer megoldást jelent a folyamatosan változó és igen sokszínű emberi kórokozó vírusokra, melyeknek kezelése komoly nehézségeket okoz az orvostudomány számára.

Egy univerzális – vagy jelen esetben bármilyen vírusra átprogramozható – kezelési eljárás igényét mutatja az is, hogy az elmúlt 50 évben 90 vírus elleni gyógyszert engedélyeztek. Ezek a gyógyszerek viszont összesen csak kilenc betegség kezelését célozzák – mivel a vírusoknál rezisztencia alakult ki a korábbi kezelésekkel szemben.

A Cas13-ra azért esett a kutatók választása, mivel az enzim könnyen programozható, hogy az RNS egy bizonyos szekvenciáját támadja, amíg kevés korlátja van, a sejtekbe is könnyen be tud jutni és nem utolsó sorban hatásait emlős sejteken széles körben tanulmányozták már.

A projekt első lépéseként a csapat olyan vírus RNS szegmenseket kerestek, melyek viszonylag alacsony eséllyel mutálódnak, viszont kikapcsolásukkal a vírus elveszíti fertőző képességét. Erre azért volt szükség, mivel amíg a Cas13-al elméletileg az RNS bármely részét képesek megtámadni, addig a vírusok gyors fejlődése miatt egyes célpontokkal képtelenség megfelelő hatást kifejteni.

A kutatók számítógépes módszerekkel azonosítottak több ezer olyan szegmenst – több száz fertőző fajnál – amit érdemes lehet megcélozni. Ezzel felvértezve, a kutatók bármely szekvenciára rá tudják programozni a Cas13-at.

Az eredményeket a kutatók kísérleti úton is igazolták olyan emberi sejteken, melyeket három különböző RNS vírus egyikével fertőztek meg. Az eredmények szerint 24 óra alatt az enzim negyvenedére csökkentette a fertőző RNS jelenlétét a sejtkultúrában.

További vizsgálatok szerint pedig mindössze nyolc órával az enzim hozzáadása után kevesebb mint háromszázadára csökkent a vírusok fertőző képessége. Amíg az enzim módosításával a még fennmaradt vírusosokat is könnyen azonosítani tudták.

Amíg a módszernek nagy klinikai lehetőségei vannak, addig a kutatók legelőször mint kutatáshoz használható eszköz képzelik el a módszer jövőjét.

Forrás: sciencedirect.com

Megosztás

Legutóbbi tartalom

Egy újonnan felfedezett fehérje okozza az edzés pozitív hatásait

Mindegy, hogy egy sétáról vagy egy edzőtermi gyakorlatról van szó, a mozgás jót a testünknek. De lehetséges-e ezeket az előnyöket…

2020-01-19

7 milliárd éves csillagport találtak egy meteoritben

A csillagok élete akkor kezdődik, amikor az űrben szálló por és gáz nagy mennyiségben felhalmozódik és egymásba esik - ezzel…

2020-01-15

Vasat havazik a Föld magja

A Föld magja rendkívül meleg és hatalmas nyomásnak van kitéve, amíg egy új kutatás szerint magjának külső részéből vas pelyhek…

2020-01-10

170 ezer éve már növényeket főztünk

A dél-afrikai Lebambo Hegység barlangjaiban élő emberek már 170 ezer évvel ezelőtt keményítőben gazdag növényekből főztek ételeket. A Witwatersrand Egyetem…

2020-01-10

Készülődik az ősi élet után kutató Mars 2020 küldetés

A NASA Mars 2020 roverje nem csak az ősi élet nyomai után kutat majd, hanem az emberi küldetésekhez is adatok…

2020-01-06

Védi a szív- és érrendszert a chili fogyasztás

A chili paprika jótékony hatásait már több mint egy évszázada dicsérik. Most viszont olasz kutatók felfedezték, hogy azoknál akik rendszeresen…

2019-12-24

Ez a weboldal cookie-kat használ.

Elolvasom