Kategóriák Űr

A Hold keletkezésével került víz a Földre

A Föld a Naprendszerben egyedülálló módon az egyetlen olyan égitest, amelyen nagy mennyiségű víz van és egy viszonylag nagy méretű holdja is van, ami stabilizálja a bolygó forgását. A kutatók már eddig is tudták, hogy mindkettőnek nagy jelentősége volt a földi élet kialakulásában, viszont a Münster Egyetem csillagászai most megmutatták, hogy a víz a Hold keletkezésével egy időben – nagyjából 4,4 milliárd évvel ezelőtt – került a Földre.

A Hold létrejöttéhez arra volt szükség, hogy a korai Föld egy nagyjából a Mars méretének megfelelő égitesttel (Theia) ütközzön. A Theia-ról sok ideje úgy gondolják, hogy a Naprendszeren belső részéről érkezett, viszont az új kutatás szerint valójában a külső részről jöhetett és hatalmas mennyiségű vizet hozott magával.

Mivel a Föld a Naprendszer ‘száraz’ részében található, így meglepő, hogy felszínén mégis van víz. Hogy megértsük mi is húzódik emögött 4,5 milliárd évvel ezelőttre, a Naprendszer kialakulásához kell visszaugranunk. Az eddigi kutatások szerint a rendszer az idő előrehaladtával úgy változott, hogy a ‘száraz’ és a ‘nedves’ (széntartalmú) anyagok szétváltak a Naprendszer belső és külső részére. Amíg az elmélet az, hogy vízben gazdag meteoritokon érkezett a víz a Földre, viszont arról keveset lehet tudni, hogy mikor és ténylegesen milyen formában.

Most a kutatók molibdén izotópok vizsgálatával igyekeztek meghatározni, hogy a Földi anyag honnan is eredeztethető. A vizsgálatok demonstrálták, hogy a Földi molibdén egy része a Naprendszer külső részéről származik. A molibdén azért biztosít jó lehetőséget az anyagok eredetének meghatározására, mivel általánosan vashoz kötődik, így a Föld kialakulásánál a magba gyűlt össze. Emiatt a kéregben található molibdén a Föld keletkezésének későbbi szakaszaiban került oda.

Azonban az új kutatásban nem csak erre derült fény, hanem arra is, hogy a molibdén jelentős része a Theia égitest Földel való ütközésekor került bolygónkra és mivel erről a molibdénről már meghatározták, hogy a Naprendszer külső részéről származik, így nagy valószínűséggel ez igaz a Theiara is.

További számítások szerint a földi víz szinte teljes egésze Theiaról származik, ami szerint tovább erősödik az az elképzelés, hogy a Hold létrejötte nélkül nem lenne élet ma a Földön.

Forrás: nature.com

Megosztás

Legutóbbi tartalom

Újabb nagy felfedezést tett a Blue Brain az agyműködéssel kapcsolatban

Azt már eddig is tudtuk, hogy a neuronok a beléjük érkező elektromos jeleket kisebb részekre bontják, most viszont a Blue…

2019-07-21 6:51 du.

A nők agya úgy reagál a pornográf tartalmakra mint a férfiaké

A Biológiai Kibernetika Max Planck Intézetének kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a nők agya ugyanúgy reagál a pornográf tartalmakra, mint…

2019-07-21 6:44 du.

Mocsári növényekben lévő tápanyagok segíthették elő az agyi fejlődést

A megfigyelés, miszerint a kongói medencében élő bonobók a mocsaras területen az agyi fejlődéshez elengedhetetlen jódban gazdag vízi növényeket gyűjtenek,…

2019-07-16 9:12 du.

A légszennyezés miatt rosszabbul teljesítenek Kínában a napelemek

Egy nemzetközi felmérés szerint a kínai légszennyezés miatt drámaian romlik az ország napelemeinek teljesítménye. A tanulmányban az ország különböző részein…

2019-07-13 11:52 de.

Elkészült az adattárolókat és memóriákat is kiszorítható “univerzális memória”

A brit Lancaster Egyetem tudósai által felfedezett és szabadalmaztatott új számítógépes memória megoldást jelenthet a digitális technológia energiakrízisére. A tanulmányuk…

2019-07-13 11:48 de.

Már nem csak tudományos fantasztikum a mesterséges gravitáció

A mesterséges gravitáció már hosszú ideje jelen van a tudományos fantasztikum világában - például a 2001: Űrodüsszeia forgó űrhajója -,…

2019-07-07 6:45 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.