Kategóriák Ember

A kannabisz és az intelligencia kapcsolata fejfájást okoz a tudósoknak

Egy új tanulmány szerint, a 11 éves korban közepes és magas tanulmányi képességgel rendelkező gyerekek, nagyobb eséllyel fogyasztanak kendert serdülőkorban, mint a gyengébb képességű társaik.

A University College London kutatói, több mint 6000 gyerek iskolai teljesítményét vizsgálták. A felmérés során kiderült, hogy a 11 éves korú, közepes képességű gyerekek, a későbbiekben nagyobb hajlamot mutattak az alkalmankénti vagy rendszeres kannabisz használatra, mint az alacsonyabb képességű diákok. Ugyanez volt a helyzet, a korai (13-17 év) és késői (18-20 év) serdülőkorban is.

A magas képességű, 11 éves diákoknál az eredmények nem voltak ilyen egyértelműek. Habár ők nagyobb eséllyel váltak kannabisz használókká a korai serdülőkorban, mint az alacsonyabb képességűek, a különbség viszont a két csoport között nem volt statisztikailag jelentős. Azonban 18 és 20 éves korukra, a magas képességűek sokkal valószínűbben váltak alkalmi vagy rendszeres fogyasztóvá.

A korábbi kutatási eredmények már bebizonyították, hogy a tanulmányi képesség szoros kapcsolatban áll az intelligenciával, ami arra enged következtetni, hogy az okosabb gyerekek nagyobb eséllyel használnak kannabiszt. A kérdés csak az, hogy miért?

A tanulmány szerzői egyetértenek abban, hogy nem sikerült pontosan meghatározniuk ennek a kapcsolatnak az okát, azonban talán többet tudhatunk meg, ha a kérdést megfordítjuk. Miért válnak az alacsonyabb képességű diákok kisebb eséllyel fogyasztókká serdülőkorban?

Lehetséges, hogy az alacsonyabb tanulmányi képességű diákok nem annyira nyitottak az új tapasztalatok megszerzésére és kevésbé hajlamosak az ortodox világkép megkérdőjelezésére, mint a magasabb értelmi szintű csoportok. Ez azonban még továbbra is csak spekuláció, de új kérdéseket vet fel a további kutatáshoz.

Miért is számítanak ezek a felfedezések?

A kannabisz, a világon az egyik legelterjedtebb, tiltott, könnyű drog. Egy 2016-os felmérés alapján több mint 1,8 millió, 16 és 24 év közötti angol fiatal fogyasztott kendert legalább életében egyszer, és ez a szám folyamatosan növekszik. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságban élő fiatalok, jelentős kisebbsége fogyasztott olyan hatóanyagot, ami változást okoz az agyi struktúrában, megváltoztatja az agysejtek egymás közti kommunikációját és gyengítheti a mentális képességeket, mint például a memória.

Ez a kutatás megváltoztathatja, hogy hogyan gondolkodunk a kannabisz és az intelligencia kapcsolatáról.

Forrás:bmjopen.bmj.com

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Az intenzív agyi aktivitás miatt álmosodunk el

Egy új zebrahalakon végzett kutatás szerint a nap során végzett agyi aktivitás intenzitása és nem pedig az ébren töltött idő…

2019-09-19 4:34 du.

Idegek és izmok hajtotta hibrid biorobotot fejlesztettek ki

Kutatók olyan puha robotokat fejlesztettek ki, melyek fénnyel irányított neuromuszkuláris szövetek segítségével mozognak. A projekt még 2014-ben indult, amikor is…

2019-09-19 4:25 du.

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.