Kategóriák Tech

A kínai MI-k veszélyére figyelmeztet a technológia egyik megalkotója

A Bloomberg tudósítása szerint Yoshua Bengio, a mesterséges intelligencia alapját képező technológia egyik megalkotója egy kanadai számítástechnikai kutató, aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kínában egyre elterjedtebbé válik az MI-k tömegek megfigyelésére és politikai célokra történő alkalmazása.

Bengio, aki a montreali MI szoftverfejlesztő cég, az Element AI, társalapítója szerint a kínai állapot egyre jobban hasonlít George Orwell 1984 című politikai regényére, amiben először jelent meg a mindent látó ‘Nagy Testvér’.

Bengio egyike annak a három fős csapatnak, akik kidolgozták mély tanulás technológiáját, ami az emberi idegrendszert mintázó neurális hálózatok segítségével végez előrejelzéseket a rendelkezésre álló adatok alapján. Ez a módszer a mai arc- és beszédfelismerő, fordító és a személyre szabott reklámokat ajánló rendszerek alapja.

Azonban a mély tanulás egyik hátránya, hogy a ‘tanításához’ hatalmas adatbázisokra van szükség. Viszont Kína a maga hatalmas népességével és az állam által végzett adatgyűjtéssel tökéletes alapot képez a technológia bevezetéséhez.

A kínai kormány ezért elkezdte az országban kihelyezett közterületi kamerák – amikből az adatok szerint minden hetedik kínai állampolgárra jut egy – és arcfelismerő szoftverek segítségével megfigyelni, hogy mit csinálnak a polgárok. A rendszer által rögzített viselkedés, az úttesten való szabálytalan átkeléstől egészen a politikai rendszert bíráló megmozdulások terjed.

Az összegyűjtött adatok egy központi rendszerbe gyűlnek össze, ahol a különböző állampolgárok pontokat kapnak a viselkedésük alapján és az elért eredményük alapján kerülhetnek feketelistákra, amivel többek között elérhetetlenné válhat a számukra a állami munkaviszony, a luxus szállodák használata vagy éppen a más országba történő repülés.

A kínai MI-k térnyerésére a szakértők mellett az emberi szabadságot védő szervezetek is felszólaltak, amíg sokan Kína mellet az amerikai tech óriások által alkalmazott mesterséges intelligenciákat is problémásnak találják – melyek torzíthatják az emberek politikai nézeteit vagy éppen akár egészségügyi adatokat is szivárogtathatnak róluk.

További problémákat jelenthet az MI-k tanítására használt adatbázisokban tárolt információk is, amit esetenként kétes tevékenységeket folytató cégektől vásároltak és minél több kézen jutnak át az adatok, úgy csökken a felhasználói hozzájárulások ereje is – aminek élét az USA-ban épp most igyekeznek tovább tompítani, amíg Európában inkább a szigorításokért küzdenek.

Bengio szerint azonban a mély tanulás jóra is használható – például segíthet a betegségek előrejelzésében, környezetvédelmi problémák azonosításában vagy éppen a mindennapi élet megkönnyítésében is.

A szakértők szerint azonban a személyiségi jogok problémáin túl a mesterséges intelligenciák az alacsonyan képzett emberek munkahelyét is komolyan veszélyeztetik és emiatt Bengio elmondása szerint a kormányoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a technológia terjedésének hatásaira, ami szükségessé teheti a vagyon társadalmi elosztásának valamilyen alternatív módját – például a politikai körökben is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő feltétel nélküli alapjövedelem. Amíg a technológiát birtokló szervezetek folyamatosan egyre nagyobb hatalomhoz jutnának hozzá, ami miatt csorbulhat a demokrácia is.

Forrás: Bloomberg

Megosztás
arsratio

Legutóbbi tartalom

Mesterséges intelligencia segíti a fúziós erőművek fejlesztését

A mesterséges intelligenciák (MI) fejlődése komoly hatással van a tudományra és az iparra is és egy új tanulmány szerint felgyorsíthatja…

2019-04-24 8:12 du.

Egy új módszerrel majdnem a felére csökkentették az autizmus tüneteit

Az Amerikai Betegségmegelőzési Központ adatai szerint az USA-ban már 59-ből egy gyerek autista, ami lényeges növekedést jelent a 2000-es évekhez…

2019-04-22 1:07 du.

Eddig nem látott fokú irányítást biztosít egy új módszer a fény sebessége felett

A Közép-Florida Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert a fény irányítására. Ezzel nem csak a fény impulzusok lelassítása, hanem akár az…

2019-04-22 12:59 du.

Ultrahanggal sikerült befolyásolni a döntéshozatali képességet

Emberekként képesek vagyunk fontolóra venni, hogy milyen hatása lett volna annak, hogyha bizonyos események másképp következtek volna be a múltba…

2019-04-22 12:54 du.

Egy új berendezéssel a havazás is energiává alakítható

A Kalifornia Egyetem kutatói megterveztek egy olyan berendezést, ami a lehulló hóból állít elő elektromosságot. A berendezés maga olcsó, kis…

2019-04-22 12:39 du.

Emberi szövetekből nyomtattak szívet

Izraeli kutatók emberi szövetekből 3D nyomtattak egy szívet, ami elmondásuk szerint hatalmas előrelépést jelenthet a szervátültetésben. Amíg ez valószínűleg még…

2019-04-19 7:08 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.