A legújabb vizsgálatok szerint hamis lehet a torinói lepel

Egy bűnügyi antropológus és egy vegyész olasz kutatópár vizsgálatokat hajtott végre a híres torinói leplen és arról számoltak be, hogy az eredményeik szerint a lepel egy hamisítvány. A Matteo Borrini és Luigi Garlaschelli által írt tanulmányból kiderül, hogy milyen teszteket hajtottak végre és azok milyen eredményekkel zárultak.

Az új tanulmány megjelenését követően visszavonták egy másik korábban megjelenő tudományos írást, amiben a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy sérülések jeleit látták a leplen lenyomatot képzett ember testén.

A kutatók az új vizsgálatsorozatban valódi és hamis vérrel és a lepel anyagával végeztek próbákat, hogy kiderítsék a lepel hitelességét. A céljuk az volt, hogy megállapítsák a leplen lévő vérnyomok egymáshoz hasonlóak és egybevágnak-e a bibliai leírásokkal.

Az egyik kísérletbe egy élő önkéntest kentek be vérrel, akit ezután a leplen látható pózban körbetekertek a vászonnal, hogy megállapítsák ez milyen vérfoltokat hagy maga után. A kutatók azt is kiemelik, hogy a Biblia szerint Jézust egy lándzsával oldalba szúrták – amit a kutatók egy bábuval szemléltettek, amit egy fakaróval és a keletkező sebbe helyezett vérrel áztatott szivaccsal szemléltettek.

A kutatók arról számoltak be, hogy a kísérleteik eredményeként kapott lepleken szabálytalanabb vérfoltok jelentek meg, ellentétben a torinói lepellel, aminél ennél sokkal szabályosabb vérpatakokat láttak. Ezen felül például egy kézen lévő sérülésből folyó vér csak akkor jelent volna meg a leplen, hogyha a betekert személy állóhelyzetben volt, ami ellent mond a bibliai leírásokkal, melyek szerint Jézus testét halála után tekerték be a lepelbe. A vizsgálat összességében arra a következtetésre jutott, hogy lehetetlen, hogy ilyen nyomok legyenek a leplen, ha a bibliai leírásokat követik, így a lepel hamisítvány.

Ezzel majdnem egy időben egy másik ugyanebben a témában született tanulmányt visszahívott a kiadója. Ebben a másik írásban a kutatók arról számoltak be, hogy a lepel vizsgálatakor egyértelműen trauma nyomaira bukkantak. A tanulmány visszahívását a kiadó a kutatáshoz használt adatok alacsony minőségével indokolja, amiből szerintük egyértelműen nem állapítható meg semmi.

Forrás: onlinelibrary.wiley.com ; journals.plos.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.