A lovak emlékeznek az általuk korábban látott emberek arckifejezésére

A Sussex és Portsmouth egyetem új tanulmánya szerint a lovak képesek értelmezni az emberek arckifejezéseit – és hogy azok milyen érzelmet tükröznek – amire később is képesek visszaemlékezni, valószínűleg eredetileg a potenciális veszélyforrásokat tudták azonosítani.

Az egyetemek kutatócsapata egy kontrollált kísérletet hajtott végre, amiben háziasított lovaknak mutatnak fényképeket dühös vagy vidám emberekről. A kísérlet következő szakaszában egy órával a képek megmutatását követően a lovak találkoztak a képeken lévő emberekkel, azonban most egy érzelmileg semleges állapotban. A fényképeket rövid ideig látták csupán, de elég volt, hogy a lovak eltérően reagáljanak az emberekkel való találkozáskor.

Az eredmények szerint annak ellenére, hogy az emberek ekkor már semleges állapotban voltak, a lovak tekintete elárulta, hogy negatívan viszonyulnak azokhoz, akikről korábban dühös képet láttak. Már korábbi kutatásokból kiderült, hogy az állatok általában a bal szemükkel tekintenek a negatív eseményekre, mivel az agyuk jobb félteke felelős a veszélyek feldolgozásáért – és a bal szem információit a jobb agyfélteke dolgozza fel.

Fontos megjegyezni, hogy a mostani kísérletnél az emberek nem tudták, hogy az adott ló melyik képet látta róluk – a dühöset vagy a vidámat -, amivel a kutatók igyekeztek elkerülni, hogy az emberek tudat alatt befolyásolják a viselkedésüket. Ezen felül a lovak csak azokkal szemben reagáltak másként, akikről valóban láttak képet és nem viselkedtek máshogy azokkal, akiket korábban nem láttak.

“Nem csak arra jöttünk rá, hogy a lovak képesek leolvasni az emberi arckifejezéseket, hanem arra is, hogy képesek emlékezni az adott személy korábbi érzelmi állapotára, amikor aznap később találkoznak vele – és a viselkedésüket is ehhez a viselkedéshez igazítják,” mondta Karen McComb, a Sussex Egyetem professzora. “Lényegében véve a lovaknak van egy érzelmi memóriájuk.”

“Azt már ismertük eddig is, hogy a lovak szociálisan intelligens állatok, de ez az első eset, hogy egy emlősnél ezt a különös képességet kimutatták volna,” mondta Leanne Proops, a felfedezésről készült tanulmány társszerzője. “Ami sokkoló viszont, hogy mindez azután történt, hogy csupán egy pár pillanatra megmutattuk nekik egy személy képét, amin egy adott érzelmet mutatott ki – nem voltak erősen pozitív vagy negatív élményeik a személlyel.”

Amíg azt már az egyetem korábbi tanulmánya is kimutatta, a lovak képesek felismerni az emberi arcokat, azonban ez az első eset, hogy azt mutatták ki, hogy képesek emlékezni arra, hogy milyen érzelmet láttak egy adott emberen. Ennek a képességnek fontos szerepe lehet az állat szociális kapcsolatainak kiépítésében és az agresszívan viselkedő egyének elkerülésében.

Forrás: cell.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.