A Shirgir bálvány kétszer olyan idős mint az egyiptomi piramisok

Egy német kutatócsapat bizonyítékot talált rá, hogy a híres Shirgir fa bálvány valójában 11 500 éves.

A bálványt még 1890-ben találták meg orosz bányászok egy ősi tőzeglápban. A korai vizsgálatok szerint a tárgy vörösfenyőből készült – habár több különböző darabból. A fennmaradása a láp antibakteriális tulajdonságainak köszönhető. A bálványt szinte mindenhol faragások díszítették, melyek egy része apró emberi arcokat mintázott – azonban a jelek jelentős részének az értelmét még homály fedi.

A vizsgálatot az is nehezíti, hogy az idő során a bálvány egyes részei eltűntek és mivel korábban is úgy gondolták, hogy a talált darab csupán az eredetileg 5 méter magas bálvány egy darabkája lehetett, ezért nehéz megfejteni a tárgy valódi jelentőségét. 1997-ben egy orosz kutatócsapat szénizotópos kórmeghatározással a bálvány korát 9 500 évre becsülte.

A jeleket az évek során rengeteg szakértő vizsgálta és összességében arra jutottak, hogy azok valószínűleg valamilyen vallási vagy spirituális szerepet tölthettek be.

Nem olyan régen egy német csapat érdeklődést mutatott a bálvánnyal kapcsolatban – amit az orosz Sverdlovsk Területi Múzeumban tároltak. A bálványt Németországba szállították, ahol a kutatók meg tudták vizsgálni az eredeti tőzeglápból vett mintákkal együtt. Egy gyorsítós tömegspektrométer (AMS) segítségével a csapat arra a következtetésre jutott, hogy a bálvány megközelítőleg 11 500 éves lehet – ami nem sokkal a jégkorszak vége utánra teszi az elkészítését.

Ezzel a korral a tárgy a legöregebb fából készült szobor, amit valaha találtak – és kétszer olyan idős mint az egyiptomi piramisok. Ezen felül a kutatók felfedeztek egy új arcot is a bálványon.

Az eredmények szerint a korai emberek viselkedésének és kultúrájának kutatását ki kellene terjeszteni a Termékeny Félhold területén kívülre is – mert ezek szerint az emberiség sokkal kiterjedtebb lehetett mint eddig gondoltuk.

Forrás: cambridge.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.