Kategóriák Egészség

A szájban élő baktériumok bélrendszeri megbetegedéseket okozhatnak

Egy nemzetközi kutatócsapat bizonyítékot talált rá, hogy néhány szájban található baktérium fajta súlyosbíthatja a bélbetegségeket.

A tanulmányukban a kutatók leírják, hogy hogyan hatottak az egerekbe áthelyezett, emberek szájából vett baktériumok. A tanulmányt kommentáló tudósok szerint a felfedezés elősegítheti új kezelések létrejöttét a gyakori bélrendszeri betegségekkel szemben.

A bélrendszeri betegségek mint a irritábilis bél szindróma, a fekélyes vastagbélgyulladás és a Crohn betegség, többek egy apróbb kellemetlenségnél, akár lényegesen is ronthatják az érintettek életminőségét és néhány esetben akár halálosak is lehetnek.

Az orvostudományok kutatói ezért igyekeznek felderíteni a betegségek okait és azok lehetséges kezelését. A témában megjelenő új tanulmányban a kutatók találtak egy lehetséges kapcsolatot a normál esetben a szájban élő baktériumok és több gyakori bélrendszeri betegség között.

A kutatást az inspirálta hogy a csapat egyik tagja észrevette, hogy a betegeinek – akik a három nagy bélrendszeri betegség egyikében szenvedtek – a székletében abnormálisan nagy mennyiségű szájban élő baktériumot található ami arra utal, hogy a mennyiségük a bélrendszerben is szokatlanul magas.

Arra gyanakodva, hogy rátaláltak egy kapcsolatra a csapat több kísérletet hajtott végre, amivel többet tudtak meg a baktériumok kapcsolatáról.

Az első kísérletben Crohn betegségben szenvedő emberek nyálát juttatták egerekbe, akiknek bélrendszerét korábban sterilizálták. Ez néhány esetben gyulladásokhoz vezetett és további vizsgálatok megmutatták, hogy a gyulladásokat a Klebsiella pneumoniae, normális esetben az emberi szájban található baktériumok okozhatták.

Egy másik kísérletben a kutatók direkt módon juttatták be a baktériumokat az egészséges bélrendszerű egerekbe. Az eredmények alapján ez nem okozott problémát. Továbbá az is kiderült hogyha ezután Klebsiella-reziztens antibiotikumot adnak az egereknek akkor ismét megjelennek a gyulladások. Ezt követően a kutatók fekélyes betegektől vett nyálmintákkal is végigcsinálták a kísérleteket az előzőkhöz hasonló eredménnyel.

A tudósok szerint az eredmények arra utalnak, hogy kapcsolat van a szájban élő baktériumok és a bélrendszeri betegségek között, azonban még több munkára van szükség, hogy kiderüljön pontosan mi is történik.

Forrás: science.sciencemag.org

Megosztás
arsratio

Legutóbbi tartalom

Egy új módszerrel majdnem a felére csökkentették az autizmus tüneteit

Az Amerikai Betegségmegelőzési Központ adatai szerint az USA-ban már 59-ből egy gyerek autista, ami lényeges növekedést jelent a 2000-es évekhez…

2019-04-22 1:07 du.

Eddig nem látott fokú irányítást biztosít egy új módszer a fény sebessége felett

A Közép-Florida Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert a fény irányítására. Ezzel nem csak a fény impulzusok lelassítása, hanem akár az…

2019-04-22 12:59 du.

Ultrahanggal sikerült befolyásolni a döntéshozatali képességet

Emberekként képesek vagyunk fontolóra venni, hogy milyen hatása lett volna annak, hogyha bizonyos események másképp következtek volna be a múltba…

2019-04-22 12:54 du.

Egy új berendezéssel a havazás is energiává alakítható

A Kalifornia Egyetem kutatói megterveztek egy olyan berendezést, ami a lehulló hóból állít elő elektromosságot. A berendezés maga olcsó, kis…

2019-04-22 12:39 du.

Emberi szövetekből nyomtattak szívet

Izraeli kutatók emberi szövetekből 3D nyomtattak egy szívet, ami elmondásuk szerint hatalmas előrelépést jelenthet a szervátültetésben. Amíg ez valószínűleg még…

2019-04-19 7:08 du.

Olajjal táplálkozó baktériumokat fedeztek fel a Mariana-árok fenekén

A Kelet Anglia Egyetem kutatói egy különleges olajjal táplálkozó baktériumot fedeztek fel a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban. A kutatásban…

2019-04-19 7:03 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.