Kategóriák Egészség

A THC segíthet megőrizni az öregedő agy képességeit

Bizonyos kultúrákban a hagyomány része, hogy az öregek füvet szívjanak, ami a szokás szerint segíti őket a törzsi bölcsességük továbbadásában. Egy új tanulmány szerint lehetséges, hogy ennek a hagyománynak igen is van alapja.

Azok a tizenévesek akik a szer hatása alatt álltak rosszabbul teljesítenek a memóriát és a figyelmet igénylő feladatokon, azonban a kannabisz hatóanyaga, a THC, alacsony mennyiségben éppen ellentétes hatást gyakorolhat az idős korúakra, megfordítva az agy öregedését és visszaállítva a tanulás és memória képességeket – legalábbis egy egereket vizsgáló tanulmány szerint.

“Többször is megismételtük a kísérleteket,” mondta Andreas Zimmer, a tanulmány vezetője a Bonn Egyetemről. “A hatás nagyon mélyreható és robusztus.”

Zimmer csapata már hosszabb ideje foglalkozik az endokannabinoid rendszerrel , ami többek között szerepet játszik abban hogy a testünk hogyan egyensúlyozza ki a stressz hatásait. A THC úgy fejti ki a hatását, hogy ennek a rendszernek az egyik molekuláját utánozza, ezzel lenyugtatva a fogyasztóit.

A kutatók felfedezték, hogy azok az egerek, melyeknél egy genetikai mutáció következtében az endokannabinoid rendszer nem működik, gyorsabban öregednek mint egészséges társaik, és az értelmi képességeik is gyorsabban hanyatlásnak indulnak. Ez ösztönözte a csapatot arra a feltevésre, hogy a rendszer stimulálása az öreg egereknél ezzel ellentétes hatást fejthet ki.

Hogy meggyőződjenek erről a csapat fiatal (2 hónapos), középkorú (12 hónapos) és öreg (18 hónapos) egereknek adott folyamatosan THC-t. Az állatok által kapott adagok túl kicsik voltak ahhoz, hogy azok bármilyen pszichoaktív hatással legyenek.

Egy hónap elteltével a kutatók megvizsgálták az egerek kognitív tulajdonságait, oly módon hogyan tájékozódnak egy útvesztőben, vagy mennyire képesek felismerni egymást.

A kontroll csoportban, aminél az állatok nem kaptak THC-t, a fiatal egerek lényegesen jobb eredményt értek el mint a középkorúak és az idősek, azonban a középkorú és idős egerek akik THC-t kaptak ugyanolyan jól teljesítettek mint a kontroll csoport fiatal egerei.

További kutatással megállapították, hogy a THC hatására a hippokampusz – az agynak az emlékek létrehozásáért felelős része – agysejtjei több kapcsolatot hoznak létre.

“Ez egy elég meglepő felfedezés,” mondta Zimmer.

Érdekes módon a THC-nek ellentétes hatása volt a fiatal egerekre, akiknek a teljesítménye bizonyos feladatokban romlott.

Embereknél is azok a fiatalok akik egy memóriát és tanulást vizsgáló teszt előtt pár órával kannabiszt szívtak, az átlagnál rosszabbul teljesítettek, viszont ennél a kísérletnél sokkal nagyobb adagokat használtak mint amit az egerek esetében, de arányosan. Az a feltételezés, hogy a nagymértékű marihuána használat végleges károkat okozhat a gondolkodásban még továbbra is egy erősen vitatott kérdés.

Zimmer és csapata úgy gondolja, hogy ezek a felfedezések épp azt mutatják, hogy a rendszer túl és alul stimulálása is káros lehet. Mivel az endokannabinoid rendszer a fiatal egereknél – és embereknél is – a legaktívabb, ezért az extra THC túl stimulációhoz vezethet. Ezzel szemben az öreg egereknél a rendszer aktivitása már hanyatlik, így akár egy kevés THC is visszaállíthatja a megfelelő szintet.

David Nutt, az Imperial College London neuropszicho-gyógyszerésze, nem találja olyan meglepőnek a felfedezést, mivel már több korábbi kutatás is bemutatta a kannabinoidok pozitív hatását az agyra, és saját tanulmányában már ő is bebizonyította, hogy a THC megvédi az alkoholistákat az alkohol hatására bekövetkező agy sérülésektől.

Zimmer csapata emberi vizsgálatokat tervez, hogy kiderítsék képesek-e pozitív hatást kifejteni az idősebb embereken kis mennyiségű THC-vel, és ha igen, milyen kortól érdemes fogyasztani.

“Nincs mód rá, hogy az egerek életkorát emberi évekbe számoljuk át,” mondta Zimmer.

A vizsgálathoz a tudósok a fű helyett tiszta THC-t fognak használni, valószínűleg szájspray formájában, hogy pontosabban tudják kontrollálni az adagokat.

Még ha sikerrel is járnak a vizsgálatok valószínűtlen, hogy a doktorok kannabiszt fognak felírni idős pácienseiknek, mivel az anyag adagolása más formába sokkal pontosabb lehet.

Forrás: nature.com | Kép: cosmicnews.org

Megosztás

Legutóbbi tartalom

A ketamin megoldást jelenthet a túlzott alkoholfogyasztásra

Egy új kísérleti tanulmány szerint egy egyszeri ketamin kezeléssel lényegesen lecsökkenthető a rendszeresen fogyasztók alkohol mennyisége. A vizsgálat során az…

2019-12-07

Hatalmas pusztítást okozhatott volna a Anak Krakatoa keltette cunami

Egy új kutatás szerint az Anak Krakatoa vulkán 2018-as kitörése keltette több mint 100 méteres hullámok hatalmas pusztítást eredményezhettek volna,…

2019-12-07

Gombák segítik az új gyógyszerek felfedezését

Több tízezer gomba által létrehozott vegyületek alkotta hatalmas adatbázis segítheti az új gyógyszerek felfedezését. A Hubrecht Intézet kutatói a Westerdijk…

2019-12-07

Az emberek együtt fejlődtek az immunrendszeri betegségekkel

A halálos fertőzések elleni védő egyes mutációk fogékonnyá tesznek bennünket bizonyos gyulladásos és autoimmun betegségekre - mint a Crohn-betegség. A…

2019-12-07

Elkészültek az első mesterséges neuronok, melyek forradalmasíthatják a krónikus betegségek kezelését

Most először sikerült egy szilícium alapú chippel a valódiakkal megegyezően működő mesterséges neuronokat létrehozni. Az eredményeznek hatalmas jelentősége lehet több…

2019-12-07

Szén-dioxid diétára neveltek baktériumokat laboratóriumi környezetben

Több hónap leforgása alatt izraeli kutatók létrehoztak egy olyan Escherichia coli fajtát, ami a szerves vegyületek helyett szén-dioxidból nyeri ki…

2019-12-07

Ez a weboldal cookie-kat használ.

Elolvasom