Kategóriák Űr

Az első exobolygó felfedezője szerint a benépesítésük lehetetlen feladat lenne

Michel Mayor, svájci Nóbel-díjas kutató szerint az emberek soha nem fogják benépesíteni a Naprendszeren kívül eső bolygókat, mivel ahhoz túl hosszú időre lenne szükség.

Michel Mayor és Didier Queloz közösen kaptak Fizikai Nóbel-díj, az exobolygók felfedezését segítő technikák kifejlesztésében végzett munkájuk miatt.

Mayort egy madridi konferencián kérdezték meg az exobolygók benépesítésének lehetőségéről; amiről a kutató kijelentette, hogy nem tartja lehetségesnek. A problémát az jelenti, hogy még a legoptimistább esetben is több tucat fényévre van a legközelebbi lakható bolygó. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi technológiával majdnem 300 000 évnyi utazás kellene a bolygó eléréséhez.

A 77 éves kutató ezután kiemelte, hogy ezért is fontos rendben tartani a bolygónkat, ami problémái ellenére “gyönyörű és teljesen élhető” a számunkra és kiemelte, hogy őrült ötlet lenne abban reménykedni, hogy létezik a más bolygóra menekülés alternatívája.

Mayor és Queloz 1995-ben egy dél-francia obszervatóriumban fedezték fel az első, korábban csak a tudományos fantasztikumban emlegetett, Naprendszeren kívül eső bolygót.

Ez a felfedezés nem meglepő módon hatalmas visszhangot váltott ki és alapjaiban rázta meg a csillagászat szakterületét. Azóta több mint 4 000 exobolygót azonosítottak a galaxisunkban.

A felfedezés előtt inkább csak a filozófus töprengtek azon, hogy lehetnek-e más világok az Univerzumban? Viszont a felfedezés után világossá vált, hogy léteznek és rendelkezünk a technológiával a vizsgálatukhoz is.

A kutató szerint azonban arra viszont, hogy van-e élet egyes exobolygókon, egy olyan kérdés amit már a csillagászok következő generációjának kell megválaszolnia.

Megosztás

Legutóbbi tartalom

A majmok gondolkodása rugalmasabb lehet mint az embereké

A Georgia Állami Egyetem új kutatása szerint, amikor arról van szó, hogy új hatékonyabb megoldásokat keresünk egy probléma megoldására, akkor…

2019-11-16

Sikeres volt az első szupravezető szélturbina tesztje

Sikerrel zárult az első szupravezető rotorral ellátott szélturbina tesztje. A 3,6 megawattos előállítására képes turbinát az EcoSwing tervezte és gyártotta…

2019-11-16

Megfejtették a fotoszintézist irányító fehérje szerkezetének titkát

A kutatóknak sikerült megfejteniük a fotoszintézisben kulcsfontosságú szerepet betöltő egyik vegyület felépítését. Szakértők szerint ezzel megnyílhat a lehetőség a folyamat…

2019-11-16

Már ereket is sikerült nyomtatni a mesterséges bőrbe

A Rensselaer Politechnikai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert, amivel lehetségessé válik a teljesen élő bőr 3D nyomtatása véredényekkel kiegészítve. A…

2019-11-08

A kávé a felére csökkentheti a májrák kialakulásának kockázatát

A Queen's University tudósai felfedezték, hogy a kávét fogyasztók körében lényegesen alacsonyabb a májrák leggyakoribb fajtájában (HCC) szenvedők száma. A…

2019-11-08

Mágneses mezővel szétválasztható ragasztót fejlesztettek ki

A Sussex Egyetem kutatói kifejlesztettek egy ragasztót, aminek ragadását a mágneses mező segítségével meg lehet szüntetni. A csapat szerint így…

2019-11-07

Ez a weboldal cookie-kat használ.

Elolvasom