Az érzelmeink hatással vannak arra, hogy mit látunk

Egy új tanulmány szerint az érzelmi állapotunknak hatása lehet arra, hogy mit látunk. A kutatók által végrehajtott két kísérlet arra jutott, hogy a résztvevők gyakrabban láttak mosolyogni egy egyébként semleges arcot, ha a képen volt egy nem látható pozitív kép is. A kutatást végző Kalifornia Egyetem kutatói szerint az emberek aktív észlelők.

“Nem csak passzívan érzékeljük a világ információit és reagálunk azokra – a világ észlelését mi építjük fel a tapasztalataink segítségével. Az érzelmeink kritikusak abban, hogy milyen tapasztalatot alkotunk,” mondták a kutatók. “Ez azt jelenti, hogy a világot nem csak a külső érzékeinkből ismerjük meg – hanem másképp tekintünk a világra amikor boldogok vagy boldogtalanok vagyunk.”

A korábbi tanulmányukban a kutatók rájöttek, hogyha tudatalatti hatást gyakorolnak az emberek érzelmi állapotára, akkor azzal hatással vannak arra, hogy mi az első benyomásuk egy semleges arcokra – mennyire megbízhatónak vagy szerethetőek tartják őket. Most arra voltak kíváncsiak, hogy az érzelmi állapot megváltoztatásával meg tudják e változtatni, hogy az emberek hogyan látnak egy semleges arcot.

A folyamatos flash szupresszióval képesek voltak stimulálni a résztvevőket, anélkül hogy azok tudatában lettek volna. Az egyik kísérletben 43 résztvevő vett részt, akiknek egy sornyi képet villantottak fel – egy pixelesített képet és egy semleges arc képét a domináns szemükbe, amíg egy kevésbé kontrasztos képet egy mosolygó, ellenszenves vagy semleges arcról készült képet mutattak a másik szemnek, amit a másik szem stimulációja elnyom, így a résztvevők ennek nincsenek tudatában.

A kísérlet végén öt arc jelent meg és a résztvevőknek meg kellet határozniuk melyiket látták a kísérlet alatt.

A résztvevők domináns szemének minden esetben semleges képet mutattak, azonban ők gyakrabban mondták az arcról, hogy az mosolyog, ha a nekik mutatott másik arc is mosolygott.

A második kísérletben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők mennyire voltak tudatában az elnyomott arcnak, ezért megkérdezték, hogy milyen irányba állt a kép. Azokat a résztvevőket, akik túl jó eredményt értek el nem vonták be a kísérlet következő részébe – ami megegyezett a korábbi kísérlettel. Az eredmények ismét azt mutatták, hogy a láthatatlan arcok hatással voltak az emberek észlelésére.

Mivel a legtöbb hasonló tanulmány arra utalt, hogy a negatív stimulációnak lényegesen nagyobb hatása van a viselkedésre, ezért meglepő a kutatók által felfedezett jelentős pozitív hatás és érdekes területet jelenthet a további kutatásra.

A felfedezésnek ezen felül valódi életbeli hatása is lehet, a mindennapi szociális interakcióinktól egészen addig, hogy egy bíró vagy az esküdtszék, hogyan ítél meg egy vádlottat.

Végül ezek az eredmények tovább bizonyítják, hogy amit látunk az valójában nem a közvetlen leképeződése a világnak, hanem egy az érzelmeink által befolyásolt mentális kép a világról.

Forrás: journals.sagepub.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.