Kategóriák Egészség

“Biológiai drónokat” vetnek be a rákos sejtek az immunrendszer elleni harcukban

“Biológiai drónok” kibocsátásával segítik legyőzni az immunrendszert a rákos sejtek – állapították meg a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban amerikai és kínai kutatók.

Ezek a biológiai drónok a vérben cirkuláló exoszómák, kicsiny vezikilulomok, amelyek fel vannak fegyverkezve a PD-L1 fehérjével és kifárasztják az immunválaszért felelős T-sejteket, mielőtt azoknak lehetőségei lennének arra, hogy elérjék a daganatot és megkezdjék harcukat.

A Pennsylvaniai, a Texasi és a Vuhani Egyetem kutatói tanulmányukban az áttétes melanomára összpontosítottak elsősorban, de azt találták, hogy a mell- és a tüdődaganat is bocsát ki PD-L1-fehérjét szállító exoszómát.

A kutatás eredménye paradigmaváltást hoz annak megértésében, hogy a daganatos sejtek hogyan nyomják el az immunrendszert, és új utat tár fel annak megállapítására, hogy mely rákos betegek képesek reagálni a PD1-ellenes terápiára, amely feléleszti az immunrendszer képességét a daganat elleni harcra, és új terápiák hatékonyságának keresését is lehetővé teszi.

Az exoszómákat mások között a tumorsejtek termelik, és a sejtközi kommunikációban játszanak szerepet, képesek az örökítőanyagok, mRNS, a miRNS, valamint a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között, érintkezéskor akár át is programozhatják a fogadó sejteket.

A PD1-elleni terápia megakadályozza a kölcsönhatást a T-sejteken lévő PD-1 fehérje és a tumorsejteken lévő megfelelője, a PD-L1 molekula között, új erőt adva a T-sejteknek, lehetővé téve, hogy kifejtsék tumorgyilkos hatásukat.

“Az immunterápia életmentő sok áttétes melanomában szenvedő beteg számára, de a betegek mintegy 70 százaléka nem reagál a kezelésre. Ezek költséges terápiák, és mérgező mellékhatásuk van, ezért nagy segítség, ha tudjuk, melyik beteg fog reagálni rá” – mondta Guo Wei, a Pennsylvaniai Egyetem professzora.

Egy ilyen biomarker azonosítása a vérben, segíthet ennek korai megállapításában, és később annak figyelését is segíti, hogyan hat a kezelés – tette hozzá.

Forrás: MTI | Kép: UoP

Megosztás
arsratio

Legutóbbi tartalom

Mesterséges intelligencia segíti a fúziós erőművek fejlesztését

A mesterséges intelligenciák (MI) fejlődése komoly hatással van a tudományra és az iparra is és egy új tanulmány szerint felgyorsíthatja…

2019-04-24 8:12 du.

Egy új módszerrel majdnem a felére csökkentették az autizmus tüneteit

Az Amerikai Betegségmegelőzési Központ adatai szerint az USA-ban már 59-ből egy gyerek autista, ami lényeges növekedést jelent a 2000-es évekhez…

2019-04-22 1:07 du.

Eddig nem látott fokú irányítást biztosít egy új módszer a fény sebessége felett

A Közép-Florida Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert a fény irányítására. Ezzel nem csak a fény impulzusok lelassítása, hanem akár az…

2019-04-22 12:59 du.

Ultrahanggal sikerült befolyásolni a döntéshozatali képességet

Emberekként képesek vagyunk fontolóra venni, hogy milyen hatása lett volna annak, hogyha bizonyos események másképp következtek volna be a múltba…

2019-04-22 12:54 du.

Egy új berendezéssel a havazás is energiává alakítható

A Kalifornia Egyetem kutatói megterveztek egy olyan berendezést, ami a lehulló hóból állít elő elektromosságot. A berendezés maga olcsó, kis…

2019-04-22 12:39 du.

Emberi szövetekből nyomtattak szívet

Izraeli kutatók emberi szövetekből 3D nyomtattak egy szívet, ami elmondásuk szerint hatalmas előrelépést jelenthet a szervátültetésben. Amíg ez valószínűleg még…

2019-04-19 7:08 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.