Kategóriék Egészség

Egy új felmérés szerint nem növelik az agressziót a videojátékok.

Az Oxford és a Cardiff Egyetem kutatóinak új tanulmánya, azt igyekezet végleg eldönteni, hogy az erőszakos videojátékkal játszó fiatalok agresszívebbé válnak-e? A kutatásban megközelítőleg ezer brit fiatal és a szüleik vettek részt.

Ahogy a videojátékok egyre valóságosabbá válnak, úgy merülhet fel a kérdés, hogy a bennük lévő erőszak milyen hatással lehet a fiatalok mentális fejlődésére. A témáról már most is rengeteg kutatás jelent meg, viszont az eredményeik nem teljesen egyértelműek.

A kutatók szerint a korábbi tanulmányok egyik fő hibája, hogy figyelmen kívül hagytak egy kritikus tényezőt – mégpedig a szülők véleményét. Emiatt egy új felmérést készítettek, amibe a 14-15 éves gyerekek mellett a szüleik véleményét is kikérték.

A fiataloknak olyan kérdésekre kellett választ adniuk mint például hogy milyen játékokkal és mennyi ideig szokták játszani és hogyan értékelik ezeket, valamint hogy agresszívebbnek érzik-e magukat a játék miatt. A szülőknek is hasonló kérdőívet kellett kitölteniük csak nem magukról, hanem a gyerekükről.

Az eredmények szerint a fiúk két-harmada, amíg a lányok fele játszott videojátékokkal, amíg az agresszió tekintetében sem a gyerekek sem pedig a szüleik nem tapasztaltak nagyobb agressziót azoknál, akik erőszakos videojátékokkal is játszottak, valamint az általános viselkedésük sem vált antiszociálissá.

Amíg voltak beszámolók erőszakos kitörésekről, addig a kutatók szerint ez valószínűleg a versengő viselkedés hozománya nem pedig a játékokban ábrázolt erőszaké.

Így a kutatás végkövetkeztetése az, hogy nem találtak bizonyítékot rá, hogy az erőszakos videojátékok agresszívabbakká tennék a gyerekeket.

Forrás: royalsocietypublishing.org

Disqus Comments Loading...
Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Mégsem tűnik lehetetlen feladatnak információt kinyerni egy feketelyukból

A fizikusok egy 7 kvantumbites kvantumszámítógép segítségével egy szimulációt készítettek arról, hogy az információ, hogyan 'oszlana szét' egy feketelyuk belsejében.…

2019-03-17 5:39 du.

Ultrahanggal kezeltek gyulladást és anyagcsere problémákat

A General Electric és a Feinstein Orvostudományi Kutatóintézetének csapata egy új, forradalmi módszert mutatott be, amivel ultrahang segítségével képesek non-invazív…

2019-03-17 5:20 du.

Egy új tanulmány szerint az USA-nak jót tett a múltban történt bevándorlás

Egy új tanulmány szerint magasabb bérek, alacsonyabb szegénység és alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemzi azokat az egyesült államokbeli megyéket, amelyeket a…

2019-03-16 7:49 du.

Jégben megőrzött mamut sejtjeit sikerült először újraaktiválni

Egy japán kutatócsapat egerek sejtjei közé helyezte egy 28000 évvel ezelőtt elhunyt mamut sejtjeit és sikerült aktivitást kiváltaniuk belőlük. Azonban…

2019-03-16 7:43 du.

A felejtés nehezebb, mint az emlékezés

A Texas Egyetem új kutatása szerint a felejtés nagyobb mentális erőfeszítést vesz igénybe mint az emlékezés. A tanulmány szerint, ha…

2019-03-16 7:38 du.

Rendkívül fontos szerepe van a nitrogén fixáló fáknak az erdők egészségében

Egy új tanulmány szerint a vörös éger (Alnus rubra) fáknak fontos szerepe lehet az erdei ökoszisztéma egészségében azáltal, hogy képesek felszabadítani az…

2019-03-13 11:15 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.