Egy új technológiával megfiatalíthatóak a sejtek

Az öregedéssel mindannyiunknak szembe kell néznie. A tudósok már hosszú ideje igyekeznek megfordítani, megállítani vagy épphogy csak lelassítani.

Az eddigi sikerek ellenére eddig nem sikerült sejti szinten visszafordítani az öregedést. Azonban egy másfajta megközelítéssel a Houston Methodist kutatói meglepő felfedezést tettek, melynek köszönhetően közel kerültünk ahhoz, hogy megfiatalítsuk az emberi sejteket. Ez rendkívül fontos lehet a progéria nevű betegségben szenvedő gyerekekre nézve – akik a szokottnál lényegesen gyorsabban öregednek.

John P. Cooke, a Houston Methodist Kutató Intézetétől, munkatársaival progériában szenvedő gyerekek sejtjei vizsgálták. A kutatók azért fókuszáltak a progériára, mert a betegség vizsgálatával sokat tudhatnak meg az öregedés folyamatáról.

“Ezek a gyerekek szívrohamban és agyvérzésben halnak meg 13, 14, 15 éves korukban,” mondta Cooke.“Annak ellenére hogy a jelenlegi terápiák működnek, mindössze egy két évvel hosszabbítják meg a gyerekek életét. Mi olyan valamit akartunk, amivel javíthatjuk a gyerekek életminőségét és meghosszabbíthatjuk az életüket is. Így a sejtjeiket kezdtük tanulmányozni, hogy kiderítsük tudjuk e javítani a funkciójukat.”

A csapat kutatói a telomerekre fókuszáltak, amelyek egyfajta időmérő sejtként funkcionálnak és fontos szerepük van a kromoszómák működésében. Ezek a sejtek a kromoszómák végén helyezkednek el, ezzel egybetartva őket. Ahogyan öregszünk úgy kopnak és rövidülnek a telomerek.

A kutatás során gyorsan kiderült hogy a progériában szenvedő gyerekeknél a telomerek rövidebbek voltak, így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a sejtek helyreállításával javíthatják a kromoszómák működését és az osztódási képességét is.

“Mind ki vagyunk téve a telomerek eróziójának és ezeknél a gyerekeknél felgyorsult ütemben végbemenő változások mindannyiunkban végbemennek,” mondta Cooke. “Amit megmutattunk az az, hogy ha a gyerekektől vett sejteknél visszafordítjuk a telomerek megrövidülésének a folyamatát, akkor visszafordítunk több problémát is, ami az öregedéssel együtt jár.”

A tudósok ehhez egy RNS gyógyterápia nevű technológiát vettettek be, melynek segítségével rá tudták venni a sejteket hogy kiválasszanak egy telomeráz nevű fehérjét, ami képes meghosszabbítani a telomereket. Ezt úgy érték el hogy RNS-t jutattak a fehérjét kódoló sejtbe.

Mindössze pár napi aktivitás után a módosított sejtek már lényeges fiziológiai hatást értek el, jelentősen feljavítva a sejtek funkcióját és élettartamát is. A tudósokat meglepte, hogy egy ilyen egyszerű változás ennyire jelentős javulást hozott.

“Ami a legmegdöbbentőbb volt a munkákkal kapcsolatban, az a telomer meghosszabbító technológia drámai hatása a sejtekre,” mondta Cooke. “Nem számítottunk rá hogy ilyen drámai hatást látunk majd a sejtek osztódási képességére.”

Az új technológiát a jelenleg használt terápiákkal is összehasonlították, de a kutatók szerint a különbség ég és föld.

“A mi megközelítésünk nagyobb hatást gyakorolt a sejti öregedés jeleire,” mondta Cooke.“Jelentősen javítottunk a sejtek osztódási képességén és visszafogtuk a gyulladást okozó fehérjék termelését is.”

A kutatók motiváltak, hogy minél gyorsabban hasznos kezeléssé alakítsák a technikát és szerintük erre a következő néhány évben már számíthatunk is.

“Orvosként a legtöbb betegség, amivel találkozok az öregedésnek köszönhető. És hatalmas tényező a szív és érrendszeri betegségek esetében is,” mondta Cooke. “Az országom embereinek harmadával végeznek az agyvérzések és a szívrohamok. Ha meg tudjuk ezt oldani, azzal sok betegnek segíthetünk.”

Cooke és csapatának munkája abban is eltér a progéria területén végzett többi kutatástól, hogy az ő kutatásuk nem a betegséget előidéző genetikai mutációra vagy az általa létrejött abnormális fehérjékre fókuszálnak, hanem a telomerek meghosszabbítását tűzte ki célul.

“Amikor ezekre a gyerekekre nézünk, olyanok mint bármelyik másik gyerek. Játszani és álmodni akarnak. Fel akarnak nőni és valami nagyot akarnak véghezvinni,” mondta Cooke. “De nem képesek rá. Nincs rá esélyük. Ez már önmagában elég ok rá, hogy végigkövessük ezt a megközelítést.”

A tudósok szerint az öregedés nem visszafordíthatatlan és a munkájuknak hasznos lehet a jövőben ezen a területen végzet kutatásokban is.

Forrás: elsevier.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.