Egy újonnan felfedezett molekula megvédheti az agyat az agyvérzéstől és más neurodegeneratív betegségektől

Az LSU Idegtudományi Központjának kutatói felfedeztek egy új molekula fajtát az agyban, aminek a sejtek közötti kommunikációban és a sérülések és betegségek miatt létrejövő ideggyulladás és idegi immunaktivitás előidézésében van szerepe. Az elovanoidok (ELV-k) olyan bioaktív üzenetküldő vegyületek, amelyeket többszörösen telítetlen nagyon hosszú láncú omega-3 zsírsavak alkotnak. Ezeket a vegyületeket a szervezet akkor kezdi el kiválasztani, amikor a sejtek megsérülnek.

“Már korábban is ismertünk a neuroprotektin D1-hez (amit 22 szént tartalmaz) hasonló üzenetküldő omega-3 zsírsavakat, azonban a mostani felfedezés újdonsága az, hogy elovanoidok 32-34 szénatom hosszúak,” mondta Nicolas Bazan, a kutatás vezetője. “Azt reméltük, hogy ezek molekulák segíthetnek jobban megérteni a sejtek közötti kommunikációt a neurális hálózat fenntartására és kiemelten azt is, hogy a sejtek hogyan állnak vissza egyensúlyi állapotba sérülések után.”

A kutatók idegsejt kultúrákkal dolgoztak – amiket a nagy agykéregből és a hippocampusból vett idegsejtek alkottak. Ezeken a kultúrákon az iszkémiás agyvérzést modelleztek le és azt találták, hogy az elovanoidok megvédik az idegsejteket és segítik azok túlélését, amíg megőrzik azok integritását és stabilitását is.

“A felfedezéseink áttörést jelentenek annak a megértésében hogy az agy összetettsége és ellenállása hogyan marad fenn, amikor olyan viszontagságokkal kell szembenéznie mint az agyvérzés, a Parkinson vagy Alzheimer kór,” mondta Bazan. “Az egyik legfontosabb tényező a neuronok közötti kommunikáció. Ezek az új molekulák részt vesznek az üzenetek küldésében az egész szinaptikus rendszerben, hogy ezzel biztosítsák az információk pontos áramlását a neurális rendszerben. Az ismert hogy a neuronok hogyan alakítanak ki szinaptikus kapcsolatokat más neuronokkal, azonban ezeknek a kapcsolatoknak képlékenynek kell lenniük hogy az erejüket megfelelően tudják változtatni. Az elovanoidoknak központi szerepe lehet mivel a szinaptikus elrendezése, különösen fontos azoknál a betegségeknél, amiket szinaptikus diszfunkció okoz, mint az autizmus vagy amiotrófiás laterálszklerózis (ALS), amikre eddig még nincs terápiás megoldásunk.”

Amíg a többszörösen telítetlen nagyon hosszú láncú zsírsavak előfordulása jól dokumentált, a jelentőségük mint biológiai jelzők az idegsejtek sérüléseire, gyulladásaira és más potenciális veszélyeire eddig ismeretlen volt.

A kutatók két elovanoidot – az ELV-N32 és a ELV-N34 – felépítését és tulajdonságait is felfedezték. Az idegsejt kultúrák segítségével kiderítették, hogy az elovanoidok az oxigén és glükóz megvonás vagy excitotoxicitás – az agyvérzéssel, epilepsziával, Parkinson kórral, traumás agyi sérüléssel és más hasonló idegrendszerre ható betegségekkel kapcsolatos korai események – aktiválja.

Azt is sikerült meghatározni, hogy a vegyületek milyen koncentrációban fejtették ki védelmező hatásukat és hogy az elovanoidok képesek voltak megakadályozni ezeknek a korai eseményeknek a káros hatásait. Az idegsejt kultúránál például, amikor agyvérzéshez hasonló körülményeket állítottak elő, az elovanoidok csökkentették a sérült agyi rész méretét, megindították annak gyógyulását és javították neurológiai/viselkedési felépülésüket is.

“A közeljövőben, a reményeink szerint ennek a tudásnak a felhasználásával meg tudjuk majd előzni a traumás agyi sérüléseket, a krónikus traumás encephalopathiát, az agyvérzést és más neurodegeneratív betegségeket.” mondta Bazan. “Az elovanoidok megoldást jelenthetnek, aminek meg kell vizsgálnunk a lehetséges kezelési alkalmazását.”

Forrás: advances.sciencemag.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..