Elképzelhető, hogy a herpesz vírus okozza az Alzheimer kórt

A Massachusetts Általános Kórház tanulmánya felfedezte a mechanizmust, amivel az amiloid béta – az Alzheimer kórban fontos szerepet játszó, az agyban lerakódó plakkokat alkotó fehérje – megvédi az agyat a gyakori herpesz vírusok hatásaitól.

A most megjelenő tanulmányokban a kutatók megemelkedett számban találtak három herpeszvírus fajtát az Alzheimer kórban szenvedő betegek agyában – ezzel támogatva azt az elképzelést miszerint ezek a vírusos fertőzések felgyorsíthatják az amiloid béta lerakodását és ezáltal a betegség tüneteinek megjelenését.

“Több olyan járványügyi tanulmány is megjelent már, amelyek arra utalnak, hogy a herpesz vírussal fertőzött embereknél magasabb az Alzheimer kór kockázata,” mondta Rudolph Tanzi, az egyik a témában megjelenő tanulmány társszerzője. “A felfedezéseink feltárnak egy egyszerű és közvetlen mechanizmust, amivel a herpesz fertőzés kiváltja az amiloid lerakódást az agyban, mint egy védelmi válaszreakció a fertőzésre.”

A tanulmány így egy elméletté egyesíti a herpeszvírus és az amiloid béta elméleteket. A kutatók már korábban is találtak nyomokat rá, hogy az amiloid béta annak ellenére, hogy hosszú ideig csupán egy haszontalan bomlásterméknek gondolták, valójában az immunrendszer fontos antimikrobiális fehérjéje lehet – megvédve az emberi és az állati agysejteket a fertőzésektől.

Mivel a herpes simplex – az ajakherpesz okozója – fertőzések száma a korral emelkedik és a felnőtt korra szinte minden ember agyában megtalálható a vírus valamelyik válfaja. A kutatók ezért arra igyekeztek választ találni, hogy az amiloid béta tényleg képes-e védelmet biztosítani a herpesz vírusokkal szemben és ha igen ezt milyen mechanizmusok teszik lehetővé.

A kutatás során kimutatták, hogy az emberi amiloid béta fehérjék termelésére képes genetikailag módosított egerek lényegesen ellenállóbak a herpesz vírusokkal szemben, mint a genetikailag nem módosított normális egerek. A kutatók ezen felül emberi agysejt kultúrákon vizsgálták, hogy az amiloid hogyan véd a herpeszvírusoktól. Az eredmények alapján az amiloid béta fehérjék a vírusok membránjához tapadnak és csomókat képeznek, ezzel csapdába ejtve a vírusokat és megakadályozva a sejtekbe jutásukat. További kísérletek során a kutatók megmutatták, hogy a genetikailag módosított egereknél ha 5-6 hetes korukban herpesz vírussal fertőzik meg őket, akkor rendkívül gyorsan plakkok kezdenek képződni az állatok agyában, amíg normál esetben erre 10-12 hetes korukig várni kell.

“A felfedezéseink megmutatták, hogy a herpesz vírus amiloid csapdája azonnali és hatásos védelmet nyújt a fertőzéssel szemben,” mondta Robert Moir, a tanulmány egy másik társszerzője. “Viszont lehetséges a herpeszhez hasonló, patogénekkel történő krónikus fertőzöttség ami élethosszig jelen lehet. Ez az amiloid alapú immunválaszok folyamatos káros aktivitásához vezethet, ami agyi gyulladást okoz, ezzel elindítva az Alzheimer kórhoz vezető patológiai változások zuhatagát. A legfontosabb meglátás az, hogy a herpesz nem közvetlenül az agysejtek megölésével váltja ki az Alzheimert, hanem a vírusra adott immunválasz vezet az agyi sérüléseket okozó ideggyulladáshoz.”

A kutatók korai adatai szerint a herpesz ellen és az amiloid ellen kifejlesztett gyógyszerek együttes használata hatásos lehet a korai Alzheimer kór kezelésére – a betegség későbbi szakaszában sajnos ennek a módszenek már kisebb a jelentősége és a csapat inkább a gyulladáscsökkentő molekulák használatát javasolja.

Az még továbbra is kérdéses, hogy a fertőzés áll-e a betegség mögött és a kutatók szerint mivel az Alzheimer egy igen változatos betegség, ezért számukra nem lenne meglepő, hogy a vírusok állhatnak a megbetegedések egy része mögött.

A kutatók jelenleg az Agy Mikrobiom Projekt keretében kutatnak, melynek célja, hogy meghatározza milyen mikrobák élnek az agyunkban. Az agyról hosszú ideig azt gondolták, hogy teljesen steril, viszont mára egyértelművé vállt, hogy rengeteg különböző mikróba él az agyunkban – melyek egy része elősegítheti az agy egészséges működését. A kutatók szerint az agyi mikrobiom felborulásnak – melynél a herpesz vírusokhoz hasonló negatív hatású elemek kerülnek többségbe – fontos szerepe lehet az Alzheimer kór kialakulásában.

Forrás: cell.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..