Fél évszázadnyi próbálkozás után sikeresen állítottak elő pszilocibint

A Friedrich Schiller Egyetem kutatócsapata rájött, hogyan szintetizálható a pszilocibin, ami bizonyos gombákban természetesen jelen lévő hallucinogén anyag. A tanulmányban a csapat leírja a módszereket amikkel sikerült elkülöníteniük a vegyület elkészítéséhez szükséges enzimeket és hogy azokkal hogyan állítottak elő a pszilocibint laboratóriumban.

Az emberek már több ezere éve ismerik a “mágikus gombák” megevésével járó hallucinációs hatásokat, azonban a hallucinációkat okozó vegyületet mégis csak 1958-ban sikerült Albert Hofmannak elkülönítenie. Azóta rengeteg tudós próbálkozott megfejteni, hogy a gombák hogyan állítják elő ezt a vegyületet, mindezt azért, hogy a vegyület mesterségesen is előállítható legyen és gyógyszerként is eladhatóvá váljon.

Eddig azonban minden ilyen kísérlet megbukott és ezen felül a mágikus gombák eladási céllal történő termelése is nehézségekbe ütközött, a gomba egyedi tulajdonságai miatt.

Hogy kiderítsék hogyan készítik el a pszilocibint a gombák, mindkét főbb mágikus gomba típus genomját szekvenálták. Ennek köszönhetően a kutatók sikeresen elkülönítették azokat a géneket amik a pszilocibin készítéséhez szükséges enzimeket kódolják. Ezután a kutatók módosított gomba és baktérium mintákkal igazolták a felfedezést és azt is meghatározták, hogy a folyamat lépései hogyan követik egymást.

Kiderült, hogy a folyamatban négy enzim vesz részt, viszont a vegyület laboratóriumi előállításához csak ezek közül háromra – PsiD, PsiK, és PsiM – volt szükség.

Ennek az információknak az ismeretében a kutatók elkészítettek egy receptet, amivel egyszerűen előállítható a pszilocibin az elkülönített enzimek segítségével. Ezt a kutatók azzal is igazolták, hogy eddig egyedülálló módon pszilocibin mintákat hoztak létre.

Azt remélik, hogy ezzel megnyílik az út a pszilocibin gyógyszerészeti felhasználása felé, mivel a vegyület az eddigiek szerint segíthet a depresszióval és szorongással küzdőkön.

Forrás: onlinelibrary.wiley.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.