Kategóriák Űr

Feltámadnak a vírusok az űrben

A NASA új felmérése szerint a Nemzetközi Űrállomás küldetéseiben részt vevő legénység tagjainak felében újraaktiválódott a herpesz vírus. Bár az emberek elenyésző részénél jelentek meg a betegség tünetei, a vírus aktivizálódásának esélye összefüggést mutatott az űrben eltöltött idő hosszával. Ez a szakértők szerint komoly egészségügyi problémát jelenthet a jövőbeli marsi küldetéseknél is.

A NASA a vírusok észlelésének és kezelésének terén végzett kutatásai kiemelten az asztronauták egészségének megóvását célozzák, akik idejük jelentős részét töltik erősen elszigetelt térben – ami kedvez a fertőzéseknek -, viszont a földi betegekre nézve is lehet jelentőségük.

A kutatók szerint a jelenség mögött az asztronauták immunrendszerének legyengülése állhat, akiknek akár több hónapnyi mikrogravitációt és kozmikus sugárzást kell elviselniük, miközben olyan hagyományosabb kihívásokkal is szembe kell nézniük, mint a szociális elszigeteltség és az alvási ciklusok felborulása.

A kutatás során a tudósok az űrhajósoktól a Földön, az űrben végzett küldetés alatt és az azt követő időszakban gyűjtött nyál-, vér- és vizeletmintákat vizsgálták meg. Az eredmények szerint az űrutazás során az ezt megelőző időszakhoz viszonyítva az űrhajósok mintáiban jelentősen megemelkedett a stresszhez köthető hormonok – kortizol és adrenalin – koncentrációja. Erről a változásról már korábban is tudni lehetett, hogy az immunrendszer elnyomásában is szerepet játszik.

Ezen kívül az űrutazást követő akár 60 napos időszakban is kevesebb aktivitást mutattak az asztronauták vírusok ellen fellépő immunsejtjei, ezáltal tökéletes lehetőséget biztosítva a szunnyadó vírusok számára a visszatéréshez.

A vizsgálat során a nyolc, emberre is veszélyes herpesz vírus közül négyet mutattak ki  – ezek a különböző sejtekben jellemzően a fertőzés lefolyása után is megmaradnak, várva a lehetőséget a feléledésre.

Emiatt a szakértők szerint kiemelt jelentősége van annak, hogy a hosszabb időtartamú, űrben végzett küldetéseknél hatékony megelőzési és kezelési eljárások álljanak az űrhajósok rendelkezésére.

A kutatók szerint a tökéletes megoldást a védőoltások jelenthetnék, viszont sajnos ezek még nem állnak rendelkezésre az összes kimutatott herpeszvírus ellen, és a jelenleg vizsgált védőoltások sem adnak túl sok reményt. Emiatt a szakértők szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a célzott tüneti kezelésekre.

Mindezeken túl a kifejlesztett gyors és pontos nyálminta-vizsgálati eljárás a földi betegek számára is releváns lehet, és már most világszerte több kórházban is átvették a használatát.

Forrás: frontiersin.org

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Az intenzív agyi aktivitás miatt álmosodunk el

Egy új zebrahalakon végzett kutatás szerint a nap során végzett agyi aktivitás intenzitása és nem pedig az ébren töltött idő…

2019-09-19 4:34 du.

Idegek és izmok hajtotta hibrid biorobotot fejlesztettek ki

Kutatók olyan puha robotokat fejlesztettek ki, melyek fénnyel irányított neuromuszkuláris szövetek segítségével mozognak. A projekt még 2014-ben indult, amikor is…

2019-09-19 4:25 du.

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.