Kategóriák Egészség

Függőséget okozhatnak a cukorral édesített üdítők

Ahogy már sokan korábban is gondolhattunk a cukorral édesített üdítő italok látszólag tényleg okozhatnak függőséget. A Kalifornia Egyetem új kutatásában azok a 13 és 18 év közötti fiatalok, akiktől három napig megvonták a cukros üdítőket, fejfájásról, vágyakozásról és más elvonási tünetekről számoltak be.

A vizsgálatban részt vevő 25 fiatal mind átlagosan napi legalább három alkalommal fogyasztottak cukorral édesített üdítőt a kutatás előtt. A kutatók ezután összegyűjtötték, hogy milyen panaszaik voltak az önkénteseknek a három napos ‘elvonási’ időszakuk után. A panaszok között volt fejfájás, csökkent motiváció, elégedettség és koncentrációs képesség, édes italok utáni vágyakozás, illetve a jóllét általános visszaesése.

Eddig több tudományos kutatás is jelent meg arról, hogy kapcsolat lehet a cukros üdítők és több krónikus betegség között is. Azonban a mostani felfedezés – hogy függőséget is okozhatnak – még inkább aggasztóvá teszi, hogy ezek az italok szinte bárhol elérhetőek és komolyan reklámozottak a fiatalok körében is.

A kísérletben részvevő tizenévesek mind túlsúlyosak voltak és a három napos vizsgálati időszak előtti öt napos időszakot illetően arra kérték őket, hogy a szokásos mennyiségű üdítőt fogyasszanak – ezzel megállapítva egy alap fogyasztást. Ezután a résztvevők csak vizet és sima tejet ihattak.

A résztvevők három negyede volt nő és a kutatók igyekeztek úgy összeválogatni őket, hogy jól leképezzék a san franciso-i sokszínű népességet. A résztvevők állapotukról a kísérlet során többször is beszámoltak és nyálmintákat is begyűjtöttek tőlük – amit az eredményeket befolyásoló koffein fogyasztás kiszűrésére használták. A résztvevők a vizsgálatot megelőző kérdőívek szerint nem voltak nagy koffein fogyasztók, így az általuk produkált tünetek valószínűleg nem a koffein elvonás jelei – amiről már lehet tudni, hogy okozhat ilyen elvonási tüneteket.

Az önkéntesek közül kilencen részlegesen megszegték a korlátozásokat és közülük a leggyakoribb csalás az ízesített tej fogyasztása volt, a sima tejjel szemben.

A kutatás eredményei egybeestek más korábbi a cukor függőséget okozó hatását vizsgáló tanulmányok eredményével és részleges egybeesést mutattak más szerekhez való függőséggel.

A kutatás azért is nagy jelentőségű mivel a fiatalok körében a cukros üdítők fogyasztása az ötszörösére nőtt az ötvenesévekhez képest. Ezen felül mára a tizenévesek váltak a cukorral édesített üdítők legnagyobb fogyasztói csoportjává és az ő körükben is nőtt a legnagyobb mértékben az elhízottak száma az előző évtizedekben.

Mivel a kutatásnak fontos jelentősége lehet ezért a kutatók sürgetik a vizsgálat szélesebb körben történő megismétlését, amivel tovább erősíthetik az eredmények valóságosságát.

Amennyiben az eredmények igazolást nyernek közegészségügyi kampányokra és az orvosok tájékoztatására lehet majd szükség, hogy megfelelően informálják az embereket a cukros üdítők lehetséges veszélyeiről.

Forrás: sciencedirect.com

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Az intenzív agyi aktivitás miatt álmosodunk el

Egy új zebrahalakon végzett kutatás szerint a nap során végzett agyi aktivitás intenzitása és nem pedig az ébren töltött idő…

2019-09-19 4:34 du.

Idegek és izmok hajtotta hibrid biorobotot fejlesztettek ki

Kutatók olyan puha robotokat fejlesztettek ki, melyek fénnyel irányított neuromuszkuláris szövetek segítségével mozognak. A projekt még 2014-ben indult, amikor is…

2019-09-19 4:25 du.

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.