Kategóriák Tech

Hanghullámok segíthetik a kvantum rendszerek közötti kommunikációt

A Chicago Egyetem és az Argonne Nemzeti Labor kutatói kifejlesztettek egy új innovatív módszert, ami egy az eddigihez képest eltérő módon teszi lehetővé a kvantum rendszerek közötti kommunikációt.

A kutatók már hosszú ideje foglalkoznak kvantum rendszerek fejlesztésével, ami a legkisebb részecskék viselkedésének kihasználásával hozhatja el a számítás és kommunikációs technológiák új generációját. Azonban amíg a technológia egyes alapelemei – kvantum processzorok és memóriák – már léteznek, addig még továbbra is kihívást jelent az adatok mozgatása közöttük.

Az új megközelítés arra igyekezett választ adni, hogy hanghullámok segítségével lehet-e módosítani és kapcsolatot létesíteni kvantum állapotok között.

A kvantum számítástechnikai műveletek alapja az elektronok spinje – ami lehet felfelé vagy lefelé mutató, illetve mindkettő egyszerre. Ez hasonlít a mai számítógépek által használt nullákhoz és egyesekhez, viszont az információ közléséhez egy fordítóra van szükség, ami a jelen esetben a hanghullámok lettek.

A cél az volt, hogy összhangba hozzák a hanghullámokat az elektronok spinjével. Ehhez egy hajlított elektródát hoztak létre, ami képes egy pontba fókuszálni a hanghullámokat.

A kísérletek eredményei biztatóak voltak, de még volt mit javulniuk az adatátvitel terén. Hogy kiderítsék hol kellene változtatni a rendszer feljavításához, a kutatók nagy erejű röntgen sugarak segítségével vizsgálták, hogy az anyag atomjai, hogyan változnak a hanghullámok hatására.

Ezeknek a felméréseknek az eredménye szerint a hanghullámok kvantum hatása lényegesen összetettebb volt, mint amire a kutatók először gondoltak, mivel a hanghullámok az anyag összes részecskéjére hatással vannak – ami így a rendszer méretével exponenciálisan bonyolultabbá válik.

A vizsgálat viszont eredményeket is hozott és a kvantum rendszerek közötti eddigi maximális kommunikációs távolságot a pár mikronról akár egy egész chipre ki tudja terjeszteni, amíg a távolságon túl az irányítási módokban is több új megközelítést dolgoztak ki.

Forrás: nature.com

Megosztás

Legutóbbi tartalom

Megfejtették a Voynich-kéziratot

A Bristol Egyetem kutatói sikerrel jártak ott, ahol rengeteg kódfejtő, nyelvész és számítógépes program elbukott: sikerült feltörniük a "világ legrejtélyesebb…

2019-05-16 7:55 du.

Az éjszakai égboltból is elektromosságot termelhet ez az új ‘napelem’

A napelemek egyértelmű hátránya, hogy a működésükhöz szükség van a Napból érkező sugarakra. Azonban korábbi megfigyelések szerint egy a hideg…

2019-05-13 7:18 du.

Ellenmérget fejlesztettek ki a leghalálosabb medúzafaj csípésére

A Sydney Egyetem kutatói felfedezték a föld legmérgezőbb állataiként számon tartott kockamedúzák mérgének ellenszerét. Az ausztrál kockamedúzák egyes fajtáinak akár…

2019-05-13 7:07 du.

Nincs biztonságos alkohol mennyiség a terhesség alatt

Egy nemzetközi kutatócsapat felfedezte, hogy milyen biológiai változások állhatnak a magzati alkohol spektrumzavar mögött. A káosz elméleten alapuló kutatás keretében…

2019-05-13 7:00 du.

A napelemek hatékonyságán is javít a koffein

A los angelesi Kalifornia Egyetem és a kínai Solargiga Energy kutatói felfedezték, hogy a koffein hatékonyabbá teszi a hagyományos napelemek…

2019-05-13 6:48 du.

Megtörtént az első lépés az ultra-gyors Wi-Fi fejlesztésében

A Harvard Egyetem mérnökei eddig először használtak félvezető lézert rádió frekvencia adóként. Az eredmények szerint a berendezés nem csak a…

2019-05-13 6:42 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.