Kategóriák Űr

Hatalmas aszteroida halad majd el a Föld mellett április 19-én

A Gibraltár sziklájánál is nagyobb aszteroida fog elhaladni a Föld mellett április 19-én, kellemetlenül közeli távolságban.

“Annak ellenére hogy nincs rá esély hogy az aszteroida a bolygónkba csapódjon, mégis nagyon közeli találkozás lesz ez egy ekkora égitesttel,” nyilatkozta a NASA.

A 2014-JO25 nevű aszteroida 6500 méter hosszú és 1,8 millió kilométeres közelségben halad majd el a Föld mellett, ami nagyjából a Föld-Hold távolság ötszöröse. Az aszteroida a Nap megkerülése után halad majd el mellettünk és folytatja útját a Jupiter felé, amit megkerülve visszatér majd a Naprendszer közepére.

Hetente több kisebb aszteroida is elhalad a Föld mellett, de a legutóbbi ilyen méretű 2004-ben volt és a becslések szerint a következő 2027-ben lesz, amikor a 800 méter hosszú 199-AN10 380000 kilométeres távolságra közelíti majd meg bolygónkat.

A 2014-JO25 több mint 400 éve került legutóbb a Föld közelébe és a következő találkozásra 2600 után számíthat majd az emberiség.

“Április 19 tökéletes lehetőséget jelent a csillagászoknak és az amatőr csillagvizsgálóknak,” mondta a NASA. “A csillagászok világszerte fogják távcsöveikkel vizsgálni az aszteroidát, hogy annyit tudjanak meg róla amennyit csak lehet.”

Az aszteroida a Holdnál is jobban veri vissza a fényt, így kisebb optikai teleszkópokkal is látható lesz az áthaladása alatti néhány éjszakán.

Forrás: jpl.nasa.gov

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Megfejtették a Voynich-kéziratot

A Bristol Egyetem kutatói sikerrel jártak ott, ahol rengeteg kódfejtő, nyelvész és számítógépes program elbukott: sikerült feltörniük a "világ legrejtélyesebb…

2019-05-16 7:55 du.

Az éjszakai égboltból is elektromosságot termelhet ez az új ‘napelem’

A napelemek egyértelmű hátránya, hogy a működésükhöz szükség van a Napból érkező sugarakra. Azonban korábbi megfigyelések szerint egy a hideg…

2019-05-13 7:18 du.

Ellenmérget fejlesztettek ki a leghalálosabb medúzafaj csípésére

A Sydney Egyetem kutatói felfedezték a föld legmérgezőbb állataiként számon tartott kockamedúzák mérgének ellenszerét. Az ausztrál kockamedúzák egyes fajtáinak akár…

2019-05-13 7:07 du.

Nincs biztonságos alkohol mennyiség a terhesség alatt

Egy nemzetközi kutatócsapat felfedezte, hogy milyen biológiai változások állhatnak a magzati alkohol spektrumzavar mögött. A káosz elméleten alapuló kutatás keretében…

2019-05-13 7:00 du.

A napelemek hatékonyságán is javít a koffein

A los angelesi Kalifornia Egyetem és a kínai Solargiga Energy kutatói felfedezték, hogy a koffein hatékonyabbá teszi a hagyományos napelemek…

2019-05-13 6:48 du.

Megtörtént az első lépés az ultra-gyors Wi-Fi fejlesztésében

A Harvard Egyetem mérnökei eddig először használtak félvezető lézert rádió frekvencia adóként. Az eredmények szerint a berendezés nem csak a…

2019-05-13 6:42 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.