Ismét növekszik az ózon réteget felfaló vegyületek kibocsátása

Egy furcsa dolog történt a tiltó listán lévő, a Föld ózon rétegében kárt okozó, vegyülettel. A tudósok szerint a tiltások ellenére a kibocsátása nemhogy kevesebb, hanem éppen egyre nagyobb lett – és még nem tudni, hogy pontosan miért.

Amikor 1987-ben létrejött az ózon lyuk az Antarktisz felett, világszerte rengeteg ország megállapodott abban, hogy betiltják az ehhez hozzájáruló vegyületeket – halogénezett szénhidrogének (CFC-k) – előállítását. Ezeknek az intézkedéseknek a hatására csökkent a kibocsátás és a lyuk is elkezdett összehúzódni. Az ózon rétegnek azért van jelentősége mivel kiszűri a Napból érkező UV sugarak egy jelentős részét – melyek bőrrákot, a növények sérülését és több más problémát is okozhatnak.

Azonban 2013-ban a második legelterjedtebb halogénezett szénhidrogén vegyület kibocsátása ismét növekedésnek indult. A CFC11 nevű vegyületet különböző habok, zsír- és folttalanító szerek és a hűtőszekrényeknél is felhasználták őket.

“Ez a legmeglepőbb és legváratlanabb megfigyelés, amit az elmúlt 27 évben láttam,” mondta Stephen Montzka, a felfedezésről készült tanulmány vezető szerzője, a mérési eredmények kapcsán. “A kibocsátás ma közel azonos szinten van a 20 évvel ezelőttivel.”

2006-óta az országok közel nulla termelésről számoltak be a vegyületek terén, azonban a tanulmány szerint 2013 óta mégis 13000 tonnányi került a légtérbe. A vegyületek egy része az épületek szigeteléséhez használt habok illetve a működő gépekből származhat, viszont a kutatócsapat szerint ez még mindig túl kevés ahhoz, hogy ekkora növekedést eredményezzen.

A világszerte több helyen végzett mérések szerint a kibocsátás forrása valahol Kína, Mongólia és Korea közelében keresendő. Ezek a vegyületek más kémiai gyártási folyamatok melléktermékeként is létrejöhetnek, azonban ekkor a gyártók felelőssége begyűjteni és újrahasznosítani őket.

A kutatók szerint vagy valaki nagy mennyiségben állíthat elő a tiltott vegyületből vagy felelőtlenül gyárt olyan vegyi anyagokat, melyek melléktermékként halogénezett szénhidrogéneket eredményeznek.

Független szakértők szerint is “fekete termelésről” lehet szó, ami hogyha továbbra is fenn marad, akkor ismét veszélybe sodorhatja az ózon réteg regenerációját.

Mivel természetes folyamatok évente eltávolítják a légtérben lévő CFC11 2 százalékát, így a koncentráció továbbra is összességében csökkent, viszont az újonnan felerősödő kibocsátás lelassítja ezt a csökkenést – az új kibocsátott CFC11 akár 50 évig is a légtérben maradhat.

Forrás: nature.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.