Kategóriák Egészség

Japánban most indul a világ első rákszűrő vizelet vizsgálatának tesztje

Egy Japán cég most kezdett bele a világ első vizeletvizsgálaton alapuló rákszűrésének tesztelésébe – ami lényegesen megkönnyítheti ezen halálos betegségek szűrését.

A Hitachi cégcsoport mérnökei és programozói már két évvel ezelőtt kifejlesztették a technológiát, amivel a vizeletből kimutatható lehet a mell és a vastagbél rák.

A legelső tesztben 250 vizeletmintát vizsgálnak majd és ezzel még az a céljuk, hogy a minták tárolásának és vizsgálatának ideális körülményeit határozzák meg.

“Hogyha ezt a módszert a gyakorlatban is használni tudjuk, akkor sokkal egyszerűbbé válhat a rák tesztelése, mivel nem lesz szükség arra, hogy az emberek felkeressenek egy orvosi szervezetet egy vérvizsgálat miatt,” mondta Chiharu Odaira, a Hitachi szóvivője.

A tervek szerint a módszert a gyerekek körében gyakori rákfajták szűrésére is fel tudják majd használni – ami lényegesen leegyszerűsítené és elérhetőbbé tenni a vizsgálatot.

Az új vérvizsgálatról megjelent korábbi tanulmány szerint jó eséllyel ki tud mutatni nyolc különböző daganat fajtát, mielőtt még azok a test más részeire is átterjednének.

Általánosan a mell rák veszélyét mammográfiás vizsgálattal mutatnák ki, amit ezután szövettani vizsgálatokkal igazolnak. A vastagbélrák kimutatása székletmintából történik és a veszélyben lévő betegeknél kolonoszkópiával.

Az új technológia ezekkel szemben “biomarker” végtermékeket vizsgál a vizeletben – melyek bizonyos betegségek jelenlétét jelzik.

A csapat célja egy olyan eljárás kifejlesztése, ami javítja a rák korai kimutatásának esélyeit és ezen felül csökkenti az ország egészségügyi és társadalmi költségeket.

A kísérletet még ebben a hónapban el fogják kezdeni és a Nagoya Egyetem kutatóival közösen végzett vizsgálat a várakozások szerint szeptemberig tart majd. A technológia tényleges használatára azonban valószínűleg 2020-ig várnunk kell, mivel azt a különböző hivataloknak is jóvá kell hagyniuk.

Megosztás
arsratio

Legutóbbi tartalom

Egy új, széles körű tanulmány szerint is erős kapcsolat van a potens kannabisz és a mentális egészség között

Egy új felmérés szerint a nagy potenciájú kannabisz használata - elsősorban a mindennapos fogyasztás - komoly kockázatot jelenthet különböző pszichés…

2019-03-24 11:08 de.

DNS-ből építettek egyszerű számítógépet

A Kaliforniai és a Maynooth Egyetemek informatikusai a Kalifornia Technológiai Intézet kutatóival közösen létrehoztak egy olyan DNS molekulát, ami képes…

2019-03-24 11:00 de.

A szebb környezet boldogabbá teszi az embereket

Az első, e témában végzett, igazán széles körű felmérés szerint az emberek boldogabbak szebb környezetben. Az eredményekből továbbá az is…

2019-03-23 8:59 du.

A legkisebb medvefajnak is nagyon kifinomult az arcmimikája

A világ legkisebb medvéi képesek tökéletesen leutánozni más medvék arckifejezéseit, ami megkérdőjelezi a főemlősök fölényét a kommunikáció e kifinomult válfajában.…

2019-03-23 8:50 du.

A tengervizet is hidrogénné bontja egy új technológia

A San Franciscói öbölben a Stanford Egyetem kutatóinak sikerült saját fejlesztésű berendezésükkel hidrogén üzemanyaggá alakítani a tengervizet napfény és egy…

2019-03-21 9:24 du.

Fénnyel lebegtettek tárgyakat

A Caltech mérnökei képesek voltak pusztán fény segítségével lebegtetni és meghajtani az általuk fejlesztett, nanoméretű mintázattal rendelkező tárgyakat. A kutatás hatalmas…

2019-03-21 8:34 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.