Kategóriák Űr

Kiderült miért van annyi mikroba a NASA tiszta szobáiban

A Cal Poly Pomona vegyészei felfedezték az első biokémiai nyomokat, melyek magyarázatul szolgálhatnak arra, hogy hogyan képesek a mikrobák túlélni a fertőtlenítést, beszennyezve az űrhajókat. A kutatásban az intézetben tanuló diákok is részt vettek.

“Úgy terveztük meg a projektet, hogy kézzel fogható tapasztalatokat adjon a diákoknak – ezzel támogatva a gyakorlatban elsajátítás Cal Poly Pomona filozófiát. A diákok hajtották végre a kutatást, nagyrészt a tézis projektjükként az enzimológia, molekuláris biológia és analitikai kémia területén,mondta Rakesh Mogul, a kutatást vezető professzor.

A NASA, tiszta szobáiban rengeteg különböző módszert használ arra, hogy minimalizálja az űrhajói biológiai szennyezettségét. Ennek azért van jelentősége mert a Földről származó mikroorganizmusok megnehezíthetik az élet utáni kutatást azzal, hogy tévesen pozitív eredményeket adnak.

Azonban a széleskörű tisztítási eljárások ellenére a molekuláris genetikai vizsgálatok arról számoltak be, hogy a tiszta szobákban egy változatos mikroorganizmus közösség volt jelen – baktériumok, archaea és gombák. A legdominánsabb törzsek között volt a Acinetobacter baktériumok.

Hogy kiderítsék ezek a mikroorganizmusok hogyan képesek túlélni a tiszta szobában, a kutatók több Acinetobacter fajtát vizsgáltak meg, melyeket eredetileg a Mars Odyssey és a Phoenix űrhajókat összeszerelő üzemből vették.

A csapat felfedezte, hogy ezek a törzsek a szélsőséges tápanyagelvonás során elkezdték biológiailag lebontani a létesítményekben használt tisztítószereket. Az eredmények megmutatták, hogy a baktériumkultúrák képesek voltak etilalkoholon nőni – mint egyetlen szénforrás -, amíg elfogadható szintű toleranciát mutattak az oxidációs stresszel szemben. Ez azért fontos mert például a marsi környezet sugárzása és kiszárító hatása oxidációs stressznek teszi ki a baktériumokat.

A vizsgált baktérium törzs ezen felül képes volt lebontani az izopropil alkoholt és a Kleenol 30-at is, melyeket szintén tisztító vegyszerként használják ezekben az üzemekben. A vegyületek lebontásával ezek a baktériumok energiaforrást hoznak létre saját maguk és más mikroorganizmusok számára.

“Alapvető ismereteket adunk a bolygóvédő közösségnek azzal kapcsolatban, hogy a mikroorganizmusok hogyan képesek megmaradni a tiszta szobában,” mondta Mogul. “Mindig vannak dolgok, amik bejutnak a tiszta szobába, de a kérdés az volt, hogy hogyan maradnak meg ezek a mikrobák odabennt és miért vannak olyan mikroorganizmusok, melyek általánosak ezeken a helyeken.”

A közösség számára ez azt jelenti, hogy új, még a mostaninál is szigorúbb tisztítási lépéseket kell bevezetniük, ha tényleg biztosak akarnak lenni abban, hogy nem visznek magukkal földi mikrobákat az űrhajókkal – például ilyen módszerek lehetnek a használt tisztító vegyszer rotációja.

Forrás: liebertpub.com

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

A fertőzések miatt jelenhettek meg az első melegvérű állatok

A láz hat millió évvel ezelőtt jelent meg az akkori állatoknál, mint a fertőzésekre adott immunválasz. Ezek az állatok viszont…

2019-06-15 9:52 du.

Rejtélyesen hatalmas tömeget fedeztek fel a naprendszer legnagyobb kráterében

Rejtélyesen hatalmas mennyiségű anyagot fedeztek fel a naprendszer legnagyobb kráterének számító holdi Déli-sark-Aitken medencében. A Baylor Egyetem új kutatása szerint…

2019-06-15 9:39 du.

Kiderült hol és mikor alakulhatott ki a kannabisz szívás

A kannabiszt már több évezrede termesztik Kelet-Ázsiában. Azonban viszonylag keveset lehet tudni a növény korai felhasználási módjairól és arról, hogy…

2019-06-15 9:32 du.

Az idegrendszer generációkon átívelő változásokat is képes kiváltani

A fonalférgek szinte az összes élőhelyen megtalálhatóak és az egyik legjobban tanulmányozott élőlényekként tartják számon őket. Amíg gyors szaporodásuk előnyös…

2019-06-13 9:03 du.

Komoly kapcsolat van a tojásokban lévő koleszterin és a szívproblémák között

Egy új felmérés szerint komoly szerepe van az elfogyasztott tojások számának, a szív- és érrendszeri problémák és az elhalálozás kockázatának…

2019-06-13 8:14 du.

Megoldást találtak a napelemek egyik alapvető hibájára

40 év után a Manchester Egyetem kutatói kiderítették mi is áll a napelemek egyik alapvető hibája mögött. A napelemek jelenleg…

2019-06-07 10:40 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.