Kiderült milyen méreganyag miatt veszélyes a százlábúak mérge

Több kínai intézet kutatóiból összeálló csapatnak sikerült azonosítania a kínai vörösfejű százlábú mérgének méreganyagát. Az újonnan megjelenő tanulmányukban a csapat leírja, hogy hogyan találták meg a méreganyagot és mi teszi azt annyira mérgezővé. A kutatók egy lehetséges ellenanyagot is felfedeztek a méreggel szemben.

Már egy jó ideje ismerik, hogy a kínai vörösfejű százlábú, mely Ázsiában és Hawaii-n él, képes a saját méreténél sokkal nagyobb prédákat is elejteni – például a laboratóriumi tesztek alatt a százlábú méretét 15-szörösen meghaladó egeret is képes volt elejteni. Eddig viszont nem tudták, hogy mi is teszi a mérgüket ennyire halálossá.

Az új tanulmányban a kutatóknak sikerült elkülönítenie a méreg méreganyagát, aminek az Ssm Spooky Toxin (amiben az Ssm a százlábúak latin nevének, Scolopendra subspinipes mutilans, a rövidítése) nevet adták. A csapatnak a méregben megtalálható összes vegyületet egyenként kellet megvizsgálni, hogy kiderítsék melyik is okozza a mérgezést. Az eredmények alapján a méreg a sejteke kálium bevitelének és leadásának blokkolásával éri el a hatását, ami miatt az agy jelei nem jutnak el a szívig, ami így nem ver tovább és a jelek hiánya a légutak sejtjeire is kihatással van. A megmérgezett állat fuldokolva vergődik, amíg a szíve meg nem áll – ami a mérgezést követően nagyon hamar bekövetkezik.

Embereknél a százlábúak harapása rendkívül nagy erejű fájdalmat okoz, ami miatt sokan kórházba is kerülnek. A mérgezések különösen gyakoriak Hawaii-n, ahol 2004 és 2008 között tízből egy sürgősségi eset a százlábúaknak volt köszönhető. Azonban ezek a mérgezések csak nagyon ritkán végződnek halállal.

Korábbi kutatásokban már kiderült, hogy a retigabin – egy epilepsziás betegeknél használt görcsoldó gyógyszer – képes visszaállítani a sejtek kálium csatornáit. Ennek a tulajdonságának köszönhetően a tudósok bizakodóak, hogy a szert ellenanyagként használhatják a méreggel szemben.

Forrás: pnas.org

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.