Kategóriák Egészség

Lehet, hogy mégsem a glutén okozza a gyomorproblémákat

Az Oslo és a Monash Egyetemek tudósaiból összeállt csapat rájött, hogy a sokak által ismert gabona tartalmú termékek elfogyasztását követő felfúvódás lehet, hogy a fruktán érzékenységre utal és nem glutén érzékenységre. A tanulmányban a kutatók önként jelentkezők reakcióit vizsgálják olyan ételekre, amikből hiányzott vagy éppen benne volt a fruktán és a glutén.

A gluténnel szembeni érzékenység mára már globális trendé nőtte ki magát – a világ népességének 13%-a lehet érintett. Ezek az emberek kellemetlen felfúvódást tapasztalnak, amikor ilyen ételeket fogyasztanak, emiatt megnőtt a kereslet a glutén mentes termékekre is – kenyerek, tészták, stb. Azonban most úgy néz ki, hogy mégsem a glutén áll a felfúvódások mögött és így az emberek hamarosan fruktán mentes termékekkel találkozhatnak majd a glutén mentesek helyett.

A fruktán egy szénhidrát, ami a gabona mellett például többek között olyan zöldségekben is megtalálható mint a hagyma és a fokhagyma. Korábbi kutatások már kapcsolatot találtak a fruktán és az irritábilis bél szindróma között. Emiatt a kutatók elgondolkodtak azon, hogy ez a vegyület áll más kevésbé súlyos emésztési problémák mögött is. A kutatáshoz 59 olyan embert gyűjtöttek, akik magukat glutén intoleránsnak diagnosztizálták. A csapat különböző összetételű müzlis szeleteket – csak gluténos, csak fruktános és mindkét vegyülettől menteset – adott az önkénteseknek és arra kérték őket, hogy írják le milyen tüneteket tapasztalanak a kísérlet hetei alatt.

Ezután a kutatók átvizsgálták a feljegyzéseket és arra jutottak, hogy a résztvevők csak akkor tapasztalták a számukra már ismerős felfújódást, amikor a fruktán tartalmú müzlis szeleteket ették és a gluténos vagy minden mentes szeletek nem váltottak ki náluk ilyen hatást. Így a kutatók arra jutottak, hogy az eredmények szerint a fruktán lehet az elterjedt hasi panaszok oka nem pedig a glutén. Ez a felfedezés azért is nagy jelentőségű mert több korábbi tanulmány arra jutott, hogy azoknál akik glutén mentes diétán vannak, megnő a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata.

Forrás: gastrojournal.org

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Újabb nagy felfedezést tett a Blue Brain az agyműködéssel kapcsolatban

Azt már eddig is tudtuk, hogy a neuronok a beléjük érkező elektromos jeleket kisebb részekre bontják, most viszont a Blue…

2019-07-21 6:51 du.

A nők agya úgy reagál a pornográf tartalmakra mint a férfiaké

A Biológiai Kibernetika Max Planck Intézetének kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy a nők agya ugyanúgy reagál a pornográf tartalmakra, mint…

2019-07-21 6:44 du.

Mocsári növényekben lévő tápanyagok segíthették elő az agyi fejlődést

A megfigyelés, miszerint a kongói medencében élő bonobók a mocsaras területen az agyi fejlődéshez elengedhetetlen jódban gazdag vízi növényeket gyűjtenek,…

2019-07-16 9:12 du.

A légszennyezés miatt rosszabbul teljesítenek Kínában a napelemek

Egy nemzetközi felmérés szerint a kínai légszennyezés miatt drámaian romlik az ország napelemeinek teljesítménye. A tanulmányban az ország különböző részein…

2019-07-13 11:52 de.

Elkészült az adattárolókat és memóriákat is kiszorítható “univerzális memória”

A brit Lancaster Egyetem tudósai által felfedezett és szabadalmaztatott új számítógépes memória megoldást jelenthet a digitális technológia energiakrízisére. A tanulmányuk…

2019-07-13 11:48 de.

Már nem csak tudományos fantasztikum a mesterséges gravitáció

A mesterséges gravitáció már hosszú ideje jelen van a tudományos fantasztikum világában - például a 2001: Űrodüsszeia forgó űrhajója -,…

2019-07-07 6:45 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.