Kategóriák Fizika

Most először sikerült összetett kvantumállapotot teleportálni

Ausztriai és kínai kutatóknak sikerült három dimenziós kvantumállapotot teleportálniuk. Ez a folyamat a szakértők szerint a jövő kvantum számítógépihez alapvetően szükséges.

A folyamat működését korábban már elméleti kutatással igazolták, de a kísérleti demonstrálására mostanig kellett várni az Ausztriai Tudományos Akadémia, a Bécs Egyetem és a Kínai Technológiai Tudományegyetem közös kísérleteiig.

A kísérletben a kutatók egy fotonfény részecske – állapotát teleportálták egy másik messze lévő részecskébe. Az eredmény apropója, hogy az állapot nem kvantum bit volt – 0 vagy 1 – hanem “kvantum trit”, ami a nulla és az egy mellet a kettes értéket is felveheti.

Azt már a 90-es években is tudni vélték, hogy a többdimenziós kvantum teleportáció elméletileg lehetséges. Azonban ehhez egy külön erre a célra kifejlesztett kísérleti módszerre és az annak kivitelezéséhez szükséges technológia kifejlesztésére is szükség volt.

A kvantum állapotot jelen esetben egy foton által beutazható lehetséges útvonalakként kódolják. Ez azért különleges mivel a kvantum fizikában egy foton képes lehet több útvonalon is egyszerre jelen lenni. Ezeket az útvonalakat optikai vezetékek alkotják, amikbe a fotonokat több bemenetes sugárosztókkal juttatják el.

Az interferencia mintázatok megfelelő szűrésével pedig lehetővé válhat a kvantuminformáció átadás két foton között, anélkül hogy a kettő között valaha is lett volna fizikai kapcsolat. A kísérlethez használt módszer továbbá nem korlátozódik három dimenzióra, ami azért is fontos lehet mivel a dimenziók számának a növelése az egyik fő előnye a kvantum számítógépek használatának.

A szakértők szerint az eredménynek konkrét praktikus felhasználási területe is lehet. Mégpedig az egyre nagyobb figyelmet kapó kvantum internetnél, mivel a magasabb dimenziószámú állapotok használatával a hagyományos biteknél lényegesen több információ vihető át.

A kutatás következő lépésében a fizusok a módszer teljes kvantum állapotra történő kiterjesztésének lehetőségeit vizsgálják majd.

Forrás: journals.aps.org

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Az intenzív agyi aktivitás miatt álmosodunk el

Egy új zebrahalakon végzett kutatás szerint a nap során végzett agyi aktivitás intenzitása és nem pedig az ébren töltött idő…

2019-09-19 4:34 du.

Idegek és izmok hajtotta hibrid biorobotot fejlesztettek ki

Kutatók olyan puha robotokat fejlesztettek ki, melyek fénnyel irányított neuromuszkuláris szövetek segítségével mozognak. A projekt még 2014-ben indult, amikor is…

2019-09-19 4:25 du.

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.