Nagyban eltér a Jupiter mágneses mezeje a Földétől

Több amerikai és egy dán intézet közös kutatócsapata felfedezte, hogy a Jupiter mágneses mezeje lényegesen eltér a Föld mágneses mezejétől. A kutatók a tanulmányukhoz a Juno űrszonda által a bolygóról gyűjtött adatokat használták fel és megosztják a vizsgálat eredményeit.

A NASA még 2011-ben lőtte ki a Juno-t, ami 2016-ban érte el a Jupiter körüli pályát – 4000 kilométerrel a bolygó felszínétől. Az űrszonda azóta eltelt két évben többek között a bolygó mágneses mezejéről is gyűjtött adatokat. Az új tanulmányban a kutatók ezeket az adatoknak igyekeznek értelmet adni.

Egy bolygó mágneses mezejét általában vonalakkal ábrázolják, melyek például a föld esetében a sarkpontokat kötik össze a bolygót kívülről megkerülve – mint egy hatalmas mágnesnél. Azonban az eredmények szerint a Jupiternél nem ez a helyzet. Amíg a bolygó észak sarkpontjából itt is egy kiindulópont, addig a vonalak két másik pontba futnak össze – a földi egy helyett. Ezek közül az egyik a bolygó egyenlítőjére a másik pedig a déli sarkára esik. A Földön ezen felül vannak olyan mágneses mezők, amik az egyik sarkot sem részesítik előnyben, hanem valahol a kettő között húzódnak. A Jupiternél ezek a mezők szinte teljesen a bolygó északi féltekére korlátozódnak.

Ott van még a mágneses mezők létrejöttének a problémája is. A Föld mágneses mezeje az elméletek szerint egy belső dinamónak köszönhető – amit a magot alkotó elektromosságot vezető folyékony anyag kavargása alkot. Viszont a Jupitert nagy részt hélium és hidrogén alkotja, amik nem túl jó vezetők. Emiatt azt az elméletet tartják legvalószínűbbnek, hogy a bolygó közepén a nagy nyomás folyékony fémes hidrogén létrejöttéhez vezetett, ami egy fémhez hasonlóan képes vezetni az elektromosságot.

A kutatók megjegyezték azt is, hogy jelenleg nincs egyértelmű magyarázatuk arra, hogy mi miatt ennyire furcsa a Jupiter mágneses mezeje, viszont nagy valószínűséggel a választ a bolygó magjának egyedi felépítésében kell keresni.

Forrás: nature.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.