Kategóriák Fizika

Négy mértékegység megváltoztatásával eljöhet a tárgyhoz kötött SI mértékegységek vége

A CGPM (General Conference on Weights and Measures) konferencia szervezői bejelentették, hogy a hétre tervezett ülésükön újra fognak definiálni négy metrikus rendszer mértékegységet. Az újravizsgált négy mértékegység; az amper, a kilogramm, a mol és a kelvin.

Jelenleg a kilogramm definíciója egy Franciaországban tárolt platina-iridium súlyára vezethető vissza, amit minden 40 évben eltávolítanak a védett tároló edényéből, hogy különböző mérlegeket kalibráljanak velük. Viszont a szakértők szerint a súly napjai meg vannak számlálva, mivel a 60 tagország képviselői most fognak szavazni arról, hogy a kilogrammot indirekt módon a Planck állandó segítségével definiálnák mostantól.

Az új mértékegységet így a Kibble mérleggel adják majd, ami egy nagyon összetett mérőműszer, ami először megméri mekkora elektromos áramra van szükség ahhoz, hogy egy akkora elektromágneses mezőt hozzanak létre, ami megegyezik az adott tömegre ható erővel. A következő lépésnél kerül elő a Planck állandó. A változtatásra azért van szükség mivel így a korábbinál pontosabb mérőeszközöket tudnak készíteni és stabilabbá válik a mértékegység alapja is. A szavazásban részt vevő szakértők szerint a változtatást sokan nem fogják tudni értelmezni, viszont a változtatásnak a mindennapi életre csak kevés hatása lesz.

A metrikus rendszert, vagy SI rendszert, szinte a világ összes országában használják – fontos kivétel például az USA. A mértékegység rendszer pontosítása már évek óta zajlik és például a fény sebesség definícióját még 1983-ban módosították a ma is használt 299 792 458 méter per másodpercre. Valamint más korábbi találkozókon már sikeresen megváltoztatták a másodperc, a méter és a kandela (fényerősség) definícióját.

A szakértők elmondása szerint az (élőben az interneten is végigkövethető) eseményen véget érhet a tárgyakhoz kötött SI mértékegységek kora. Ha a szavazások mind a mértékegységek definíciójának változtatásával zárulnak, akkor azok a következő év májusában lépnek majd életbe.

Forrás: bipm.org

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Az intenzív agyi aktivitás miatt álmosodunk el

Egy új zebrahalakon végzett kutatás szerint a nap során végzett agyi aktivitás intenzitása és nem pedig az ébren töltött idő…

2019-09-19 4:34 du.

Idegek és izmok hajtotta hibrid biorobotot fejlesztettek ki

Kutatók olyan puha robotokat fejlesztettek ki, melyek fénnyel irányított neuromuszkuláris szövetek segítségével mozognak. A projekt még 2014-ben indult, amikor is…

2019-09-19 4:25 du.

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.