Kategóriák Ember

Sokan az empátia mentális terhe miatt nem együtt érzőek

Egy új tanulmány szerint nincs szükség anyagi vagy érzelmi okokra ahhoz, hogy az emberek elnyomják empátiájukat, hanem a túlzott mentális erőfeszítés is elég lehet erre.

Az empátiára, mint más emberek érzelmeinek megértésének képessége, gyakran erényként tekintenek, ami elősegíti az emberek együttműködését. Viszont az emberek gyakran nem akarnak empátiát érezni, amiről az az általános vélekedés, hogy főleg anyagi – költségekkel jár az együttérzés – vagy érzelmi teherrel – mások problémái elszomorítanak bennünket – járnak. Ehhez képest viszont az új tanulmány szerint az együttérzés hiányának fő oka inkább a mentális teher, amit az is jól mutat, hogy egyes emberek még olyan esetekben is elnyomják az empátiájukat, ha az az előző tényezők tekintetében előnyös lenne a számukra.

Az új kutatásban a Penn State Egyetem kutatói több mint 1200 önkéntest vizsgáltak 11 kísérlet keretében. Ezek közül az egyik kiemelten azt volt hivatott kideríteni, hogy az empátiában van-e szerepe a kognitív erőfeszítések kerülésének. A kísérletben a kutatók két kártyapaklit használtak, amiben menekült gyerekek képei szerepeltek. Az egyik paklinál a résztvevőknek a képen lévő gyerekeket fizikailag kellet jellemezniük, amíg a másik pakli esetében arra kérték őket, hogy igyekezzenek együtt érezni a képen szereplőkkel és mondják el, hogy szerintük mit éreznek. A résztvevők szabadon választhattak a két pakli közül.

A kísérlet folytatásában más összeállítású paklikat is felhasználtak – például volt olyan, amiben csak szórakozó emberek voltak. Az eredmények szerint, amikor adott volt a lehetőség, az önkéntesek konzisztensen azt a paklit választották (az esetek 65 százalékában), amihez nem volt szükség az együttérzéshez, még akkor is ha a vidám emberek látványa rájuk nézve is pozitív hatással lett volna.

A kísérletek során tanúsított empátiának anyagi költségei sem voltak – a kutatók nem kérték meg a résztvevőket, hogy adakozzanak például valamelyik gyerekeket segítő szervezetnek – és a kísérleteket követően kitöltött kérdőívek alapján a résztvevők többsége mentálisan leterhelőnek mondta az empátiát – és ezek az emberek sokkal nagyobb eséllyel választották a fizikai jellemzők leírását igénylő paklikat.

Egy további kísérletben arra voltak kíváncsi a csapat, hogy empatikusabbá tehetik-e az embereket azzal, ha azt mondják nekik, hogy empatikusabbak másoknál. Ebben a kísérleteben a résztvevőknek azt mondták, hogy az empátia pali jellemzésében jobbak mint a több résztvevő 95 százaléka, amíg a másik palinál csak átlagos az eredményük. Ez azt eredményezte, hogy az emberek gyakrabban válasszanak kártyákat az empátia pakliból és a felmérésben is kevésbé leterhelőnek jellemezték az empátiát.

A kutatók szerint így az embereket empatikusabb viselkedésre lehet ösztönzi azzal, hogy kiemelik milyen jók benne. Ennek a társadalomban is lehetnek pozitív hatása, mivel az emberek így nagyobb eséllyel segítenek a rászorulóknak – amivel akár egyes emberek rászorulóvá válását is megelőzhetik.

Forrás: papers.ssrn.com

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

A brokkoliban lévő vegyület segíthet a rák elleni küzdelemben

Igaz lehet a népi bölcsesség, a brokkoli tényleg jót tesz nekünk. Már korábban is tudni lehetett, hogy a brokkoli és…

2019-05-23 8:22 du.

A Hold keletkezésével került víz a Földre

A Föld a Naprendszerben egyedülálló módon az egyetlen olyan égitest, amelyen nagy mennyiségű víz van és egy viszonylag nagy méretű…

2019-05-23 8:15 du.

Fényre cserélhetik az elektromosságot az adathordozókban

Elektromosság helyett fény impulzusokon alapuló szupergyors adatfeldolgozási eljárást fejlesztettek ki kutatók. A találmányban mágnesek felelnek a számítógép adatainak elraktározásáért, melyek…

2019-05-23 7:53 du.

Az eredmények megismételhetősége nem mindig jelenti azt, hogy valójában igazak

A reprodukálható tudományos eredmények nem mindig igazak és a valóban igazi eredmények nem mindig reprodukálhatóak. Legalábbis erre jutott a Idaho…

2019-05-22 7:34 du.

Több bokorlakó énekesmadárral jobban lehetne védekezni a poloskainvázió ellen

Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár - mint a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy - élne például…

2019-05-21 8:46 du.

A “hangyahidak” inspirálta rendszer megjavítja az áramkörök hibáit

A szociális rovar kolóniák rendkívül összetett módon képesek ön rendeződni; például két ág között a hangyák egymásba kapaszkodnak, hogy élő…

2019-05-21 8:37 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.