Kategóriék Egészség

Talajmintákban fedeztek fel új antibiotikumot

Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikumcsaládot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna – írta a BBC hírportálja.

Az új vegyületek felvehetik a harcot a nehezen kezelhető baktériumfertőzésekkel, többek között az MRSA (methicillinrezisztens Staphylococcus aureus) “szuperbaktériummal” – írták a Rockefeller Egyetem kutatói Nature Microbiology című szaklap aktuális számában közölt tanulmányukban.

A gyógyszereknek ellenálló fertőzések, melyeket az úgynevezett szuperbaktériumok okoznak, a világ egyik legnagyobb egészségügyi fenyegetésének számítanak, mintegy 700 ezer ember halálát okozzák évente.

A New York-i tudósok talajmintákban kutattak mikroorganizmusok után, mivel a talajban millió apró lény nyüzsög és termel olyan vegyületeket, amelyek talán a kórokozók elleni harcban is hasznosíthatók.

Genetikai szekvenálással, vagyis az élőlény teljes örökítő anyagának feltérképezésével vizsgálták meg a több mint ezer talajmintában található organizmusokat.

Amikor több mintában is felfedezték a malacidin nevű vegyületeket, úgy érezték, valami fontosra bukkantak. Az anyagot MRSA-fertőzött patkányokon tesztelték. A bőrükön lévő sebeket elmulasztotta a szer.

A tudósok most a szer hatékonyságának növelésén dolgoznak. Azt remélik, hogy emberi fertőzéseket gyógyító orvosságot lehet belőle kifejleszteni.

“Egy újonnan felfedezett antibiotikumcsaládról lehetetlen megmondani, mikor jöhetnek a klinikai tesztek, de azt sem, hogy eljut-e ebbe a fázisba” – mondta Sean Brady, a kutatás vezetője.

Colin Garner, a brit Antibiotic Research (Antibiotikumkutató Intézet) munkatársa szerint jó hír, hogy új antibiotikumot találtak úgynevezett Gram-pozitív baktériumok ellen, mint az MRSA, ám a Gram-negatív baktériumok elleni szerre lenne a legnagyobb szükség.

“Az utóbbiakat nehéz megfékezni, egyre nő közöttük az antibiotikumoknak ellenállók száma. Ezek a baktériumok tüdőgyulladást, vérmérgezést, húgyúti és bőrfertőzést fertőzést okoznak” – mondta el Garner a BBC-nek.

Forrás: MTI

Disqus Comments Loading...
Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

A tengervizet is hidrogénné bontja egy új technológia

A San Franciscói öbölben a Stanford Egyetem kutatóinak sikerült saját fejlesztésű berendezésükkel hidrogén üzemanyaggá alakítani a tengervizet napfény és egy…

2019-03-21 9:24 du.

Fénnyel lebegtettek tárgyakat

A Caltech mérnökei képesek voltak pusztán fény segítségével lebegtetni és meghajtani olyan tárgyakat, amelyek az általuk fejlesztett nanoméretű mintázattal rendelkezett.…

2019-03-21 8:34 du.

Az emberi aktivitás miatt leegyszerűsödött a csimpánzok viselkedése és ‘kultúrája’

Az emberek után a csimpánzok viselkedése az egyik legváltozatosabb az állatok között. Ezek a különbségek rengeteg területen megmutatkoztak; például élelem…

2019-03-20 8:43 du.

Feltámadnak a vírusok az űrben

A NASA új felmérése szerint a Nemzetközi Űrállomás küldetéseiben részt vevő legénység felében újraaktiválódott a herpesz vírus. Amíg az emberek…

2019-03-19 8:46 du.

Mindössze egy gén beültetésével ismét láttak a megvakult egerek

A Kalifornia Egyetem kutatói mindössze egy, a zöld fény észleléséért felelős receptor kódolásáért felelő gén, vak egerekbe történő beültetésével egy…

2019-03-19 8:08 du.

Mégsem tűnik lehetetlen feladatnak információt kinyerni egy feketelyukból

A fizikusok egy 7 kvantumbites kvantumszámítógép segítségével egy szimulációt készítettek arról, hogy az információ, hogyan 'oszlana szét' egy feketelyuk belsejében.…

2019-03-17 5:39 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.