Tojással csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek esélye

Kínai kutatók új tanulmánya szerint lényegesen csökken a szív- és érrendszeri betegségek esélye azoknál az embereknél, akik naponta legalább egy tojást esznek.

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető halál okok mind pedig a vezető ‘fogyatékosság’ ok – ami alól Kína sem kivétel. Azonban amíg a nyugati országokban iszkémiás szív betegség az elterjedtebb, addig Kínában a szívbetegség miatt fellépő agyvérzés szed több áldozatot és amíg az agyvérzések közül itt is az iszkémiás – az agyat ellátó véredények eldugulása – a jelentősebb, addig a fejlett országokhoz képest Kínában lényegesen magasabb az agyi embólia – véredények falának elrepedése – előfordulásai is.

A tojások az étkezési koleszterin kiemelkedő forrásai, amíg fehérjéket, vitaminokat és más bioaktív vegyületeket is tartalmaznak – foszfolipidek és karotinoidok.

A tojás fogyasztás egészségügyi hatásait vizsgáló korábbi kutatások következetlenek voltak, viszont a legtöbbjük egy nem túl jelentős kapcsolatot vélt felfedezni a tojás fogyasztás és szív- és érrendszeri problémák között. Így egy kínai és brit közreműködésben újravizsgálták a kérdést.

Ehhez a Kínai Kadoorie Biobank (CKB) adatbázisát használták, ami egy folyamatban lévő vizsgálat, amiben több mint félmillió 30 és 79 év között Kínában élő ember vesz részt. A résztvevőket 2004 és 2008 között szervezték be és a kutatás elején többek között az étkezésükkel kapcsolatban is kérdőívet kellett kitölteniük – ami rákérdezett arra, hogy mennyi tojást fogyasztanak.

A mostani kutatásban arra a 416213 emberre fókuszáltak, akik a kísérlet kezdetén nem rendelkeztek semmilyen fajta cukorbetegséggel, rákkal vagy valamilyen szív- és érrendszeri betegséggel. Az ezt követő majdnem kilenc évben 83977 szív- és érrendszeri megbetegedést dokumentáltak és 9985 ember halt meg a betegség miatt.

A tanulmány kezdetekor a résztvevők 13,1%-a jelezte, hogy napi szinten tojást esznek és 9,1% számolt be arról, hogy csak nagyon ritkán esznek tojást. Az eredmények vizsgálata szerint azoknál akik naponta ettek tojást kevesebbnél alakult ki valamilyen szív- és érrendszeri betegség. Továbbá ezeknél az embereknél 26%-a alacsonyabb volt az agyi embólia előfordulása – 28%-al kevesebb az abból fakadó haláleset -, 18%-al kevesebb volt az általánosan valamilyen szívbetegség miatt bekövetkező halál esélye és 12%-al csökkent az iszkémiás szív betegség esélye.

Mivel a tanulmány megfigyeléses alapon működött ezért biztos következtetéseket nem lehet levonni az ok és okozati viszonyokról, azonban mivel a kutatás mintaállománya jelentős méretű volt – és ismert veszélyfaktorokat is figyelembe vettek – , így a kutatók szerint nagy eséllyel van kapcsolat a tojás fogyasztás és a szívbetegségek esélyének csökkenése között. A felfedezés ezen felül segítheti az egészségesebb étrendi irányelvek kialakítását is.

Forrás: heart.bmj.com

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.