Kategóriák Űr

Tudósok bebizonyították, hogy a mikróbák túl tudnak élni a Marson

A mikroorganizmusok egy csoportja, a metanogének képesek túlélni a laborban létrehozott Marsi viszonyokat.

A mikrobák képesek elviselni a Mars szélsőséges körülményeit. Az egy éves kísérletet, ami ehhez a következtetéshez vezetett, a fayettevillei Arkansas Egyetem asztrobiológus csapata hajtotta végre. Persze ez azért nem olyan érdekes mintha ténylegesen életet fedeztek volna fel a Marson, de mégis ez megerősíti a lehetőséget, hogy valaha lehetett élet bolygón, attól függetlenül, hogy mennyire parányi is. A kutatókat az ösztönözte a kutatásra, hogy a Curiosity Rover metán jelenlétét fedezte fel. A földi metán legnagyobb részét az élőlények hozzák létre, és a csapat vezetője Rebecca Mickol szerint „ez igaz lehet a Marsra is,”.

A metángének baktériumok, amik mocsarakban és marhák bélrendszerében találhatóak, hozzák létre a földgázt a bolygónkon. A metánogéneknek nincs szüksége se oxigénre sem pedig fotoszintézisre nincs szüksége az életben maradáshoz, ezért a legvalószínűbb mód, amivel túlélhetik a Marsot az az, hogy a felszín alatt élnek, ahol védetteké válnak a vörös bolygón lévő rendkívül magas UV sugárzással szemben.

Mivel nem igazán reális az, hogy teheneket reptessünk a Marsra a kísérlethez, ezért a tudósok a mikrobákat kémcsövekben tárolt folyadékokban tesztelték. Ezeket a folyadékokat a Mars felszín alatti folyadékai alapján állították össze és az felszín alatt lévő szélsőségesen alacsony nyomást is lemodellezték a kémcsövekben. Ezen felül a szervezeteket a bolygójához hasonló fagypont alatti hőmérsékletének is kitették.

Egy év kísérletezés után a kutatók azt találták, hogy mind a négy fajból származó baktérium, képes volt túlélni a 3-tól 21 napig terjedő kísérleti időszakot a marsi körülmények között. Azonban Mickol figyelmeztette a közösséget, hogy ettől függetlenül a metán még lehet vulkanizmus vagy valami más tényező hatása. A tanulmány pusztán feltételezhetővé teszi az „élet lehetőségét – baktériumok és más mikroorganizmusok – valahol máshol az Univerzumban.”. Egyébként a Földön is fellelhető az élet szélsőségesen barátságtalan környezetben is.

Forrás: www.engadget.com

Megosztás
Írta:
arsratio

Legutóbbi tartalom

Új cetfajt fedeztek fel a japán Hokaido partvidékén

A japán és az amerikai Nemzeti Természettudományi Múzeum, a Hokaido Egyetem és az Iwate Egyetem közreműködésével új csőröscet fajt fedeztek…

2019-09-09 2:16 du.

Egy új technológiával veszteség nélkül raktározhatók és szabadíthatók fel a hullámok

A fény- és a hanghullámok a mai technológiában az energia- és jelátvitel alapjait képezik. Azonban eddig nem rendelkeztünk olyan módszerrel,…

2019-09-09 2:13 du.

Egy új kémiai reaktorral üzemanyaggá alakítható a levegőben lévő széndioxid

A Rice Egyetem tudósai egy új katalizátor reaktort fejlesztettek ki, aminek segítségével újrahasznosíthatóak a hangyasav előállítása során felszabaduló üvegházhatást okozó…

2019-09-09 2:08 du.

Az ősi óceánok oxigénszintjének csökkenése vezetett a rejtélyes tömeges kihaláshoz

420 millió évvel ezelőtt - a szilur földtörténeti időszakban - egy hatalmas tömeges kihalás zajlott, ami a tengeri állatok 23…

2019-09-05 8:26 du.

“Lakható” bolygókat találtak egy közeli csillagrendszerben

Egy európai és chilei kutatócsapat bizonyítékot talált arra, hogy három élet kialakulására alkalmas bolygó kering a GJ1061 csillag körül. Tanulmányukban…

2019-09-05 8:14 du.

Egy 20 millió éves koponya meglepően összetett agynak adhatott otthont

Már hosszú ideje létezik az az elmélet, miszerint az emberszabású főemlősök agyának mérete fokozatosan, hosszú idő leforgása alatt érte el…

2019-08-29 2:19 du.

Ez a weboldal cookie-kat használ.