Kategóriák Tech

Új módszer forradalmasíthatja a levegőből történő szén-dioxid kivonást

Egy új a levegőben lévő szén-dioxid kivonására alkalmas módszer lehet a klímaváltozás elleni küzdelem új fegyvere. Az új rendszer nagy előnye, hogy a gázt bármilyen koncentrációban képes kivonni – még a levegőben lévő 400 ppm-ből is – szemben az eddig kifejlesztett módszerekkel, amelyek erre csak a széndioxid magas koncentrációja mellett voltak képesek – például a káros anyag kibocsátásának helyénél.

Amíg már mások is próbálkoztak az alacsony koncentrációjú szén-dioxid kinyerésével, de ezek túl energiaigényesnek és drágának bizonyultak.

Ezen igyekszik változtatni az új technológia, aminél a levegőt egymásra rétegezett töltéssel rendelkező elektrokémiai lapok között préselik át. Ezzel a berendezés egyfajta specializált akkumulátorként működik, aminek elektródja elnyeli az áthaladó szén-dioxidot – amit később a töltés leadásával képes felszabadítani.

A működése során így a rendszer a szűrni kívánt levegő átvezetésénél töltődik, ezzel megkötve a szén-dioxidot, amíg a ciklus másik felében leadja a töltést és koncentrált szén-dioxidot szabadít fel.

Az elektródot poli-antrakinonnal és szén nanocsövekkel vonták be ezzel megnövelve az elektród amúgy is természetesen magas affinitását a szén-dioxiddal való reakcióba lépésre. A ciklus működése szoba hőmérsékleten normális légnyomás mellett is megfelelően működik, nem kell hozzá a gáz előmelegítése koncentrálása, sem nyomás alá helyezés.

A keletkező végterméket – koncentrált szén-dioxid – több iparág is hasznosíthatja. Legkézenfekvőbb példa erre az üdítőgyártók, amelyek jelenleg több helyen fosszilis tüzelőanyagok égetésével állítják elő az italokba töltött szén-dioxidot (szénsavat). Alternatív megoldásként pedig a gáz mélyebb földrétegekbe történő befecskendezésével is megszabadulhatnak a gáztól.

A rendszert a szakértők a “forradalmi” jelzővel illették. A jelenlegi koncepciók szerint a rendszert főleg erőműveknél alkalmaznák, ahol egyszerre két rendszerrel végeznék a kibocsátott káros anyag tisztítását. Ebből mindig csak az egyik működne, amíg a másik épp leadja az összegyűjtött szén-dioxidot.

A jelenlegi kísérleti rendszer 7000 ciklus után is csak 30 százalékot vesztett hatásfokából. Ez már önmagában nem rossz érték, de a kutatók szerint viszonylag könnyen 20-50 ezer ciklusra növelhetik ezt az értéket.

Amíg hasonló elektródákat jelenleg nagy üzemben nem gyártanak, a csapat vizsgálatai szerint a gyártók által már jól ismert módszerekkel is költséghatékonyan előállíthatóak.

A folyamat kereskedelmi forgalomba kerülését a Verdox cég végzi majd és a kísérleti üzem felállítását a következő években építik majd meg, úgy hogy kapacitását új elektródákkal könnyű legyen utólag is tovább növelni.

Forrás: pubs.rsc.org

Megosztás

Legutóbbi tartalom

A majmok gondolkodása rugalmasabb lehet mint az embereké

A Georgia Állami Egyetem új kutatása szerint, amikor arról van szó, hogy új hatékonyabb megoldásokat keresünk egy probléma megoldására, akkor…

2019-11-16

Sikeres volt az első szupravezető szélturbina tesztje

Sikerrel zárult az első szupravezető rotorral ellátott szélturbina tesztje. A 3,6 megawattos előállítására képes turbinát az EcoSwing tervezte és gyártotta…

2019-11-16

Megfejtették a fotoszintézist irányító fehérje szerkezetének titkát

A kutatóknak sikerült megfejteniük a fotoszintézisben kulcsfontosságú szerepet betöltő egyik vegyület felépítését. Szakértők szerint ezzel megnyílhat a lehetőség a folyamat…

2019-11-16

Már ereket is sikerült nyomtatni a mesterséges bőrbe

A Rensselaer Politechnikai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert, amivel lehetségessé válik a teljesen élő bőr 3D nyomtatása véredényekkel kiegészítve. A…

2019-11-08

A kávé a felére csökkentheti a májrák kialakulásának kockázatát

A Queen's University tudósai felfedezték, hogy a kávét fogyasztók körében lényegesen alacsonyabb a májrák leggyakoribb fajtájában (HCC) szenvedők száma. A…

2019-11-08

Mágneses mezővel szétválasztható ragasztót fejlesztettek ki

A Sussex Egyetem kutatói kifejlesztettek egy ragasztót, aminek ragadását a mágneses mező segítségével meg lehet szüntetni. A csapat szerint így…

2019-11-07

Ez a weboldal cookie-kat használ.

Elolvasom