Vénusz légycsapói nem eszik meg az őket beporzó rovarokat

Amíg a legtöbb emberenek nem kell bemutatnia a Vénusz légycsapóját és annak édes illatot árasztó csapdáit, addig tudományos szempontból még nem ismerjük teljesen ennek a húsevő növények a biológiáját. A kutatóknak most először sikerült megfigyelniük, hogy melyik rovarok porozzák be ezeket a ritka növényeket a természetes élőhelyükön – és arra is fény derült, hogy a légycsapó ezeket a beporzó fajokat nem eszi meg.

A Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) az amerikai Észak Karolina állam Wilmington városa körül lévő nagyjából 150 km-es területen őshonos.

“Ezek a felfedezések alapvető kérdéseket válaszolnak meg a Vénusz légycsapójának ökológiájáról, melynek nagy jelentősége van ennek a kis és veszélyeztetett ökoszisztémában őshonos növénynek a megőrzésében,” mondta Elsa Youngsteadt, a munkáról készült tudományos írás szerzője. “Ez azt is jól mutatja, hogy mennyire lenyűgöző tulajdonságok segíti a növényeket, hogy kapcsolatba lépjenek a rovarokkal, mint beporzók és prédák.”

“Mindenki hallot már a Vénusz légycsapójáról, viszont senki nem tudja, hogy mi porozza be őket – így úgy döntöttünk hogy kiderítjük,” mondta Clyde Sorenson, a tanulmány társszerzője.

Hogy erre fényt derítsenek a kutatók rovarokat fogtak be, melyeket a Vénusz légycsapója körül találtak a növények 5 hetes virágzási időszaka alatt. A kutatók azonosították az összes befogott rovart és megvizsgálták, hogy van e rajtuk a Vénusz légycsapójának pollenéből – és ha igen akkor menyit vittek magukkal.

Az összesen nagyjából 100 fajta rovarból kevés olyat találtak, melyek gyakoriak voltak és nagy mennyiségű pollent szállítottak volna: a zöld verejték méh (Augochlorella gratiosa), egy szúfarkas fajta (Trichodes apivorus) és a rézsútos virág cíncér (Typocerus sinuatus).

A kutatók több mint 200 prédát gyűjtöttek be a légycsapók csapdáiból, azonban a növények három fontos beporzójából egy sem esett áldozatul – annak ellenére hogy rengeteget találtak belőlük a növényeken és azok körül.

“Ennek az egyik lehetséges magyarázata a növény felépítése maga,” mondta Youngsteadt. “A Vénusz légycsapójának a virágai a szárak végén helyezkednek el, ami magasabban helyezkednek el a növényen mint a csapdák és azt találtuk, hogy a virágokat meglátható rovarok 87%-a – közöttük a három legfontosabb beporzóval – mind tudtak repülni. Azonban a prédáik 20%-a tudott csupán repülni. A beporzó fajok lehet hogy egyszerűen a veszély zóna fölött maradnak, ahogy virágról virágra szálnak, ami miatt nehezebben eszik meg őket.”

Azonban más tényezőknek is lehet szerepe ebben.

“Azt tudjuk, hogy a csapdák más színűek mint a virágok és lehetséges, hogy más fajokat vonzanak magukhoz,” mondta Sorenson. “Azt még nem tudjuk, hogy a kibocsátott illatanyagokat vagy kémiai jeleket szintén megkülönböztetik e, hogy a növény melyik részei vonzzák a beporzókat a prédákkal szemben. Ez az egyik olyan kérdés, amit a jövőben meg szeretnénk változtatni.”

A kutatók ezen felül más területeket is meg szeretnének majd vizsgálni, hogy kiderítsék ugyanezek a rovarok végzik e a növények beporzását az egész őshonos területen.

“És azt már ismerjük, hogy a Vénusz légycsapóinak időszakos tüzekre van szükségük a natív élőhelyükön, hogy gyarapodjanak, azonban kérdéses, hogy ezek a tüzek – és a következményeik – hogyan hatnak a növény szaporodásának sikerességére? Még mindig sokat tanulhatunk ezekről a növényekről és a beporzóikról,” mondta Rebecca Irwin, a tanulmány egyik társszerzője.

Forrás: journals.uchicago.edu

Szerkesztő: arsratio

Oszd meg

Hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.