Vállalkozás

Székhelyszolgáltatás bejelentése

Székhelyszolgáltatás iroda

A cégalapítás során sok a macera, a körülményes ügyintézési munkafolyamat, melynek részét képezi a székhelyszolgáltatás bejelentése is. Mivel a NAV felé is elszámoltathatónak kell lenni, fontos figyelni, hogy a székhely megválasztásánál korrekten és józanul járjunk el.

A NAV számára külön mumus lehet a nem megfelelő székhelyszolgáltatás, amire kifejezetten ugrik és büntet. Volt már ezen a téren korábban sok probléma, sok kiskapu, melyet a cégek ki is használtak, és ezáltal fel is kerültek a NAV fekete listájára. Tehát amire mindenképp figyelni kell cégalapítás során, az a megfelelő székhelyszolgáltatásnak a megválasztása. Valamint ennek bejelentése.

Attól függően viszont, hogy valaki saját ingatlanba jelenti be a cégét, vagy székhelyszolgáltatást vesz igénybe, változik a bejelentési kötelezettség típusa is. Alapvetően kötelező a cég székhelyének bejelentése a cégalapítási szerződésminta kitöltésével, a létesítő okiratban való feltüntetéssel. Amennyiben székhely változás történik, természetesen azt is kötelező bejelenteni.

Amikor pedig székhelyszolgáltatással intéztük a székhelyünk megválasztását, akkor ezeken felül plusz bejelentési kötelezettségünk is keletkezik. A székhelyszolgáltatás bejelentése kötelező a NAV irányába 2017 óta, ezért ezt nem lehet megspórolni, vagy elrejteni. Megvannak a megfelelő űrlapok ehhez, melyeket ki kell tölteni.

A bejelentés szükséges olyan esetekben, amikor szerződéses jogviszony jön létre, szűnik meg, vagy módosul. A szerződések megkötésében érdemes tájékozódni a szekhely.org oldalán, hiszen szolgáltatásaik közé tartozik ezen a területen, ráadásul gyors és szakszerű segítségre számíthatunk.

Ez is érdekes lehet...